2005-05-02 15:58:16

Egy hónappal ezelőtt elhunyt elődjére emlékezik XVI. Benedek pápa


XVI. Benedek pápa hétfőn reggel fél nyolckor, egy hónappal II. János Pál pápa halála után, engesztelő gyászmisét mutatott be előde lelki üdvéért magánkápolnájában, az Apostoli Palotában. Vele együtt misézett Stanislaw Dziwisz érsek, Karol Wojtyła több mint 40 éven át hűséges munkatársa, titkára. Este 7 órakor XVI. Benedek pápa – immár harmadszor, ismét felkereste II. János Pál sírját, ahol mély imába merült. A hírügynökségek szerint a látogatásra azért került csak az esti órában sor, hogy ne okozzon fennakadást a hívek számára, akik ezen a napon még a szokásosnál is nagyobb számban érkeztek, hogy imádkozzanak az egyszerű fehér márványlappal borított sír előtt. (Róma számos templomában és világszerte engesztelő szentmisét mutattak be II. János Pál pápáért a halálát követő 30. napon.)
XVI. Benedek pápa idáig még minden nyilvános tevékenysége során – mind homíliáiban, mind a különféle kihallgatások alkalmával, - utalt II. János Pál több mint 26 éven át folytatott péteri szolgálatára, tanítására. Ezt tette vasárnap délben is, amikor ismét kinyílt az Apostoli Palota egy hónappal ezelőtt bezárt ablaka. Orazio Petrosillo vatikanista, az Il Messaggero c. olasz napilapban ezekkel a szavakkal foglalta össze ennek az idei, rendkívüli római áprilisnak az egész világ által megélt eseményeit:
„Az ismét kinyíló ablak a húsvéti öröm ízére emlékeztet. Amikor csukva maradt, egy lassan kialvó pápaság nagypéntekét jelezte. Most pedig ezen a vasárnapon ismét a megújuló élet jelképe lett. A túlságosan kevés idő, amely a hőn szeretett Pápa távozása feletti fájdalom és az új, azonnal megszeretett Pápa megválasztásért való öröm között eltelt, olyan, mintha sértené természetes érzéseinket. Nem lehet egy „atyát” három hét alatt elfelejteni. És valóban, soha senki nem fogja elfelejteni II. János Pált. Az egyház azonban nem maradhat látható vezető nélkül, és ez a gyors utódválasztás arról az igazságról tanúskodik, hogy az emberek, a pápák szolgálják Krisztus egyházát, nem pedig fordítva.
Legutoljára március 30-án nyílt ki az ablak, a szerdai kihallgatás alkalmával, amikor II. János Pál pápa, nem törődve azzal, hogy előzőleg Húsvét vasárnap nem sikerült elmondania az Urbi et orbi áldást, ismét megjelent, hogy köszöntse a téren összegyűlteket, de ez alkalommal sem tudott megszólalni. Talán érezte, hogy ez volt az utolsó szemtől szembe való találkozás híveivel. Hosszú keresztútja április 2-án este zárult le, a kilenc napos gyász, a novendiales - ek nagyszombatja pedig a konklávéig, április 18-ig tartott, amit hamarosan követett a „pápaság feltámadása”;
április 19-én Joseph Ratzinger bíboros megválasztásával kezdetét vette az új péteri szolgálat. XVI. Benedek, akkor még Ratzinger bíboros, már a temetési szertartáson utalt az egész világon jól ismert ablakra, amelyből nem tekint le többé II. János Pál, hiszen áldását már az Atya házának mennyei ablakából adja híveire – emlékeztetett írásában Orazio Petrosillo vatikanista.
Az Il Messaggero egy másik cikkben is emléket állít az Apostoli Palota „varázslatos ablakának”- amely II. János Pál pápa számára a világgal összekötő híd szerepét töltötte be vasárnapról vasárnapra, kálváriájának utolsó állomásáig, minden kórházi kezelés után mintegy erőt merítve az ablak alatt összegyűlt ezrek buzdításából, szeretetük számos megnyilvánulásából. A világ számára támponttá vált Ablak, a tovább haladó élet, a halálnál erősebb remény jelképe, amely azonban örökre megőrzi azoknak a fehér galamboknak az emlékét, amelyek ahelyett, hogy a szabadságot választották volna, vissza-visszarepülve szívesen elidőztek volna még a Pápa dolgozószobájában.
Az Osservatore Romano c. vatikáni napilap május 1-i száma szintén II. János Pál pápának állít emléket vezércikkében. „Egy hónappal ezelőtt, április 2-án, az Úr, Húsvéti Misztériumának fényében, magához hívta II. János Pált, aki szemtől szembe megélte „Nagypéntek szenvedését és átalakító élményét”. Gyermekek, szerzetesek, világi hívek élő és hálás tanúságtételei mellett fényképek idézik fel a Szent Péter téren április 2-án este megtartott rózsafüzér imát, amelynek végén jelentették be, hogy II. János Pál visszatért az Atya Házába. A Szentatya egész középső lapot betöltő fényképén pedig ezekkel a szavakkal emlékezik a vatikáni napilap az egy hónappal ezelőtt bekövetkezett eseményre:
„A teljes egészében az egyháznak és a világnak felajánlott élet Ámen-je”.







All the contents on this site are copyrighted ©.