2005-05-02 16:52:18

A Német Katolikus Püspöki Kar kezdeményezése a családokért


Nemrég indította útjára a Német Püspöki Kar hároméves kezdeményezését, amellyel a családokat szeretnék támogatni. Georg Sterzinsky bíboros, berlini érsek, a püspöki kar család-bizottságának elnöke a kölni sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeretnék a politikusok figyelmét is felhívni a család fontosságára. Szeretnék elérni, hogy a kormányzat családbarát törvényeket és programokat léptessen életbe. Ugyanakkor az is céljuk, hogy a katolikus szervezetek és intézmények összehangolják munkájukat a családok támogatására.
A kezdeményezés jelmondata: „Itt kezdődik a jövő: házasság és család”. Sterzinsky bíboros kifejtette, hogy a fiatalok jövőképében fontos szerep jut a családnak, s így ezáltal összhangban vannak az egyházi tanítással. A család fogalmát meg kell védeni: ez csak a férfi és nő kapcsolatára állhat fenn, s egy olyan védet és bensőséges teret jelent, amelyben gyermekek és felnőttek személyekként, individuumokként, társadalmi létezőkként kibontakozhatnak.
A bíboros arra is figyelmeztetett, hogy az egyedülálló szülők különös támogatásra szorulnak. Nem szabad azokról megfeledkeznünk, akik nem tartós párkapcsolatban élnek. Családi életük igen nehéz körülmények között zajlik, ezért több odafigyelést és támogatást igényelnek. 







All the contents on this site are copyrighted ©.