2005-04-30 16:17:51

Úrnapján XVI. Benedek pápa Bariba utazik – ez lesz első olaszországi látogatása


„A Szentatya Bariban lesz május 29-én Corpus Domini – Úrnapja ünnepén” – ezt az örömhírt jelentette be pénteken délelőtt a székesegyházban Francesco Cacucci érsek, a Bari-Bitonto egyházmegye főpásztora. A hírt ezúttal a Szentszék jóváhagyásával elsőként a dél-itáliai város érseke közölte „gaudium magnum” – nagy örömmel – ugyanazokkal a szavakkal, mint amelyek nemrég a Szent Péter téren hangzottak el XVI. Benedek megválasztása alkalmából. A bejelentést megerősítette Navarro-Valls szentszéki szóvivő is. „A Szentatya Urunk Szent Testének és Vérének ünnepén, május 29-én délelőtt Bariba utazik a 24. Országos Eucharisztikus Kongresszus lezárása alkalmából” – olvassuk a szóvivői közleményben. A jeles eseményre, május 21-e és 29-e között, 300 ezer hívő részvételére számítanak, de ez a szám jóval magasabb is lehet – mondta a kongresszus szóvivője. A becslések alapjául az utolsó eucharisztikus kongresszust vették, amelyet 1997-ben Bolognában tartottak II. János Pál pápa részvételével. „Az új Pápa jelenléte Úrnapján Bariban egészen bizonyosan a hívek nagy részvételét váltja ki és egyetemesebb távlatot ad az eseménynek” – mondta a város érseke. Az Eucharisztikus Kongresszus XVI. Benedek pápa számára az első találkozási lehetőség lesz Rómán kívül, a hívek közösségével és püspökeikkel. A város készen áll a pápa fogadására, mindenki részéről nagy készség mutatkozik az együttműködésre, hogy minden a legnagyobb rendben történjen. Bari számára ez az esemény valóban történelmi jelentőségű, hiszen az Úr úgy akarta, hogy II. János Pál pápa készítse elő, amelyről legátusa, Camillo Ruini bíboros kinevezése is tanúskodik. II. János Pál remélte, hogy jelen lehet ezen a nagy találkozón és mi hisszük, hogy valóban itt lesz velünk és néz minket az Égből. Ám most XVI. Benedek pápa fejezi be az elődje által elkezdett művet” – mondta Francesco Cacucci érsek, hozzátéve még, hogy az Úrnapi szentmise tetőpontja nemcsak az eucharisztikus kongresszusnak, hanem az eucharisztia évének is. Az Oltáriszentség áll majd a kölni ifjúsági világtalálkozó és az októberi püspöki szinódus középpontjában is.
A hivatalos program szerint a 14. Olasz Országos Eucharisztikus Kongresszus május 21-én, szombaton délután 17 órakor kezdődik a város főterén Camillo Ruini bíboros, pápai legátus ünnepélyes fogadásával, imádsággal és hangversennyel. Május 22-én vasárnap délelőtt a kongresszus nyitó szentmiséjét Camillo Ruini bíboros, az olasz püspöki kar elnöke mutatja be. Minden nap szentmisével indul és az eucharisztia egy-egy témáját vitatják meg előadások, beszélgetések, találkozók, kulturális, művészeti, hagyományőrző kiállítások, rendezvények keretében. Május 26-án, csütörtökön, este fél nyolctól a város főterén megtartják a hagyományos Úrnapi körmenetet és éjszakai szentségimádásra kerül sor. Május 27-én, pénteken Giovanni Battista Re bíboros vezeti a keresztúti ájtatosságot és végül XVI. Benedek pápa mutatja be az ünnepi záró szentmisét, május 29-én, Urunk Szent Testének és Vérének ünnepén.







All the contents on this site are copyrighted ©.