„Emlékek életemből 1927-1977” - részletek
XVI. Benedek pápa önéletrajzi írásából

Részletek XVI. Benedek pápa önéletrajzi írásából, amely németül „Emlékek életemből 1927-1977” címmel jelent meg, tehát a Szentatya élete első 50 évének főbb eseményeit idézi fel. Itt emlékeztetünk rá, hogy VI. Pál pápa 1977-ben nevezte ki Joseph Ratzingert érsekké, majd kreálta bíborossá.
A gyermekkor első évei Inn és Salzach között
1927. április 16-án Nagyszombaton születtem. Családomban gyakran emlékeztek meg arról, hogy Nagyhét utolsó napján születtem, Húsvét vigíliáján. Születésem másnapján reggel már megkereszteltek, a „Húsvét éjszakán” megszentelt vízzel: fontos figyelmeztető jelnek számított, hogy elsőként engem kereszteltek meg az új vízzel. Személy szerint mindig hálás voltam azért, hogy ezáltal életem már kezdettől fogva belemerült a húsvéti misztériumba, mivel mindez nem lehetett más, mint az áldás jele. Kétségtelenül nem Húsvét vasárnapján, hanem éppen Nagyszombaton születtem. Minél inkább gondolkozom rajta, annál inkább emberi létünk egyik jellemzőjének tűnik, hogy még várjuk Húsvétot, még nem élünk a teljes fényben, de bizalommal elindultunk irányába.
Az első iskolai évek Aschauban – a „Harmadik Birodalom” árnya
Ránk zúdult a történelem, minden súlyával. 1932 decemberét írtuk. 1933. január 30-án Hindenburg Hitlerre bízta a birodalmi kancellári tisztséget. A nácik azonnal „hatalomátvételről” beszéltek, és valóban erről volt szó. Az első perctől kezdve gyakorolták hatalmukat. Semmi emlékem nem maradt arról az esős napról, de testvéreim elmesélték, hogy az iskola felvonulást rendezett a városon át, amely mindössze egy dübörgő menetben végződött, és nem támasztott nagy lelkesedést. Aschauban is voltak már előzőleg, akik magukat nyíltan nácinak nevezték, mások titokban voltak azok, és most végre elérkezett az ő idejük. Sokak rémületére most előhúzták a ládákból barna egyenruhájukat. Bevezették a Hitlerjugend és a Bund deutscher Mädchen (német lányok szövetsége) szervezeteket az iskolán keresztül, így fivéremnek és nővéremnek is részt kellett venniük megmozdulásaikban. Apám sokat szenvedett attól a ténytől, hogy állami hatalomnak kellett szolgálnia, amelynek vezetőit bűnözőknek tekintette, akkor is, ha, Istennek hála, munkáját még abban az időben nem érintették az események. Az alatt a négy év alatt, amelyet itt töltöttünk, amennyire vissza tudok emlékezni, az új rezsim mindössze arra korlátozta magát, hogy kémkedjen a papok után és ellenőrizze azokat, akik a Reich-chel szemben „ellenséges” magatartást tanúsítottak. Magától értetődik, hogy apám ebben soha nem vett részt személyesen, éppen ellenkezőleg, figyelmeztette azokat a papokat, akikről tudta, hogy veszélyben forogtak, és segítette őket.
Ami a többit illeti, a nemzeti szocializmus csak apránként jutott el arra, hogy befolyásolja a kisváros életét. Kezdetben, bajor szokás szerint, a tanító továbbra is betöltötte a templomi orgonista és kórusigazgató szerepét és folytatta a bibliaórákat, miközben a katekizmust a plébános tartotta. Kezdetben úgy tűnt, hogy mindezt továbbra is biztosítja a Konkordátum, de hamarosan világossá vált, hogy az új uraknak semmit sem számított a megállapodásokhoz való hűség. Kirobbant a harc a felekezeti iskolák ellen: fel kellett számolni az egyház és az iskola között még létező kapcsolatot és az oktatás spirituális alapját nem a keresztény hit, hanem a Führer ideológiája kellett, hogy képezze. A püspökök kemény küzdelmet folytattak a felekezeti iskolák védelmében, a konkordátum tiszteletben tartásáért: rám nagy hatást gyakoroltak azok a püspöki körlevelek, amelyeket a plébános olvasott fel erről a témáról a szertartások során. Már akkor felmerült bennem a gondolat, hogy az intézményekért folytatott küzdelmükben részben nem ismerték fel a valóságot. A puszta intézményes garancia ugyanis nem használ semmit, ha nincsenek emberek, akik személyes meggyőződésből támogatják azt. Ez azonban csak részben volt így. Mind az idősebb, mind a fiatalabb tanárok között, voltak egyesek, akik mélyen meggyőződésessel tudatában voltak hitüknek, akik számára a keresztény hit volt kultúránk és ennek következtében oktatói munkájuk leghitelesebb alapja. De az idősebb nemzedékben jelen volt egy egyházellenes érzés, ami a klérus által az iskolákra gyakorolt ellenőrzést tekintve nem volt teljesen alaptalan. A fiatal nemzedék tagjai között voltak meggyőződéses nácik. Mindkét esetben a kereszténység intézményes garanciájára való hivatkozás üres szólamként hatott. Azok a tanáraim, akik Aschauban tanítottak ott tartózkodásom négy éve során, nem voltak éppen meggyőződéses keresztények, de arra törekedtek, hogy távol tartsák magukat az új mozgalomtól. Mivel az egyház volt a város központja, és nemcsak építészeti értelemben, hanem mindenekelőtt az életérzést és életvitelt tekintve, nem lett volna tanácsos túlságosan erőszakosan fellépni ellene: ez csak ellenséget szerzett volna az új rezsim számára.