Erdő Péter bíboros szentbeszéde Székesfehérváron a II. János Pál tér felavatásakor
Krisztusban Kedves Testvérek! A mai evangéliumban az Egyház az örömről és a szeretetről
tanít bennünket. Szorongástól, depressziótól, jólétben is az üresség, az értelmetlenség,
a céltalanság érzésétől sújtott világunkban mire volna nagyobb szükségünk, mint a
szeretetre és az örömre? Jézus a Mennyei Atya szeretetével szeret minket. Úgy vesz
körül minket szeretete, mint egy sajátos közeg. Meg lehet maradni az Ő szeretetében.
Ám ez a szeretet nem puszta érzés vagy hangulat, hanem nagyon konkrét feltételei vannak.
Meg kell tartani Krisztus parancsait, ahogyan Ő is, élete árán is teljesítette az
Atya akaratát. Nem kényszerből, hanem egész valóságát átfogó viszontszeretetből. Nekünk
is ilyen élet-halálra szóló viszontszeretetből kell teljesítenünk az Ő parancsait.
Ez a legnagyobb és teljes öröm forrása a számunkra. Szentatyánk, XVI. Benedek
pápa most vasárnap a Szent Péter téren elmondott beszédében világította meg, mit jelent
engedelmeskedni Isten akaratának. Ezzel a lelkülettel vette vállára a palliumot, mint
jelképes igát, Isten igáját, amely Isten akarata. Ez az akarat pedig nem külső teher
számunkra, mely elnyomna, vagy megfosztana minket szabadságunktól. Felismerni Isten
akaratát annyit tesz, mint felismerni az élet útját. Ez a mi örömünk forrása: "Isten
akarata nem idegenít el minket önmagunktól, hanem megtisztít minket, és néha talán
fájdalmas módon is, visszavezet bennünket önmagunkhoz. Így akaratát követve nemcsak
neki szolgálunk, hanem szolgáljuk az egész világ, az egész történelem megváltását." Milyen
szeretettel szeretett bennünket Krisztus? A Jó Pásztor szeretetével, aki mindent otthagyva
indul az elveszett bárány keresésére. Az emberiség ez az elveszett bárány, amely nem
találja már útját a pusztaságban. És a második isteni személy magára vállalja az embersorsot,
hogy a tévelygő emberiséget újra magához ölelje, és biztos útra vezesse. Krisztus
a Jó Pásztor, aki életét adja juhaiért. Neki nem közömbös az ember magánya, elhagyatottsága,
szegénysége és szenvedése. A legkietlenebb pusztaság talán az embernek az az állapota,
amikor elhomályosul a szeme előtt Isten képe, "amikor kiüresedik a lelke, és nem ismeri
már fel az ember méltóságát és az ember útját." Ha az ember ilyen állapotban él, a
föld javait sem tudja Isten terve szerint használni, nem tudja művelni azt a kertet,
amelyben mindnyájan élhetünk, hanem a javakat a kizsákmányolás és a rombolás erőinek
a szolgálatába állítja. Az Egyház egészének feladata, hogy Krisztushoz hasonlóan útra
keljen, hogy kivezesse az embereket a pusztaságból az élet helyére, az Istennel való
barátság felé. De az emberek javát nem lehet önkényes elméletek útján szolgálni. Nem
lehet úgy segíteni az emberen, hogy lerombolunk mindent és mindenkit, ami és aki –
elméleteink szerint – útjában áll az emberiség haladásának és szabadságának. Szeretni
annyit tesz, mint igazi javát keresni annak, akit szeretünk, táplálni őt Isten igazságával,
Isten szavával, Isten jelenlétével, mely az Oltáriszentség ajándékában különlegesen
megvalósul. Mert ahol felismerjük, meglátjuk Istent, ott kezdődik számunkra az igazi
élet. Az ő leghatalmasabb és sugárzó léte értelmet és értéket ad az egész teremtett
világnak, értelmet és értéket ad minden egyes ember életének. Az ő arcának tükrében
ismerjük fel a saját méltóságunkat. Egy évvel ezelőtt hazánk történelmében korszakos
fordulat ment végbe: tagjai lettünk az Európai Uniónak. Azóta is folyik a vita és
a töprengés arról, mi ennek az uniónak az alapja, mi adja kulturális azonosságát,
vannak-e sajátos értékei. És minél inkább átgondoljuk a kérdést, minél inkább beleütközünk
a további bővítéssel vagy a jogalkotással kapcsolatos gyakorlati problémákba, annál
világosabb, hogy az Európán kívüli világban elterjedt vallások követőit is tisztelet
illeti meg, a távoli népek kultúráját is értékelnünk kell, de mindehhez nekünk az
alapot a világnak és az embernek az a bibliai képe adja meg, amely szerint az ember
méltósága abból ered, hogy magán viseli a teremtő Isten képét. A Szentnek, a hétköznapi
világunk fölött álló feltétlen valóságnak az erejében törekedhet az ember mindig arra,
hogy felülmúlja az önkény és az érdekek zűrzavarát, hogy újra és újra megpróbálja
érvényesíteni egyéni és közösségi életében az ember és a világ létéből fakadó alapvető
követelményeket. Mert az emberi jogok, az alapvető jogok nem pillanatnyi vélemények
egyensúlyának folyton változó eredményei, hanem mélyen a valóságban gyökereznek. Abban
a valóságban, amely a számunkra szükséges mértékben emberi képességeinkkel felismerhető,
és amelyről a legteljesebb igazságot az önmagát kinyilatkoztató isteni szeretet mondja
el. Az Unió polgáraiként nekünk is feladatunk tehát, hogy a valóság és az igazság
képviseletével szilárdságot, hitet és reményt adjunk földrészünk népeinek, hogy méltón
képviseljük népünk kultúráját és keresztény hitünket az egész világon. Hitünk értékeinek
elismerését, az ember igazi javáért érzett felelősséget láthatunk abban, hogy Székesfehérvár
városa teret nevez el II. János Pál pápáról. Legyen ez a név alkalom arra, hogy a
történelem egyik legnagyobb pápájára emlékezve eljussunk magához Krisztushoz. Isten
áldja Székesfehérvár városát! Isten áldja magyar hazánkat és egész Európát! Krisztus
szeretete vezessen el minket az élet és a boldogság teljességére. Ámen. (Magyar Kurír)