XVI. Benedek pápa látogatása a Népek Apostolának római sírjánál

XVI. Benedek pápa, akit éppen egy héttel ezelőtt választott meg a 115 bíborosból álló konklávé a Sixtusi-kápolnában Péter utódává, újabb meglepetéssel szolgált. Rövid, de ugyanakkor ünnepélyes és bensőséges látogatást tett hétfőn este a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában, annak az apostolnak a sírjánál, akit a római egyház Szent Péterrel együtt a római egyház alapítójaként tisztel. 25 ezer, többségében római hívő töltötte meg a bazilikát és ünnepelte szeretettel a Szentatyát, aki szeretetet és hitet sugárzó egyéniségével néhány nap alatt meghódította az emberek szívét. A Vatikán körül is nagy tömeg gyűlt össze, amely boldogan éljenezte a Pápát, amikor fekete zárt autójában elhagyta a Vatikánvárost, és amikor alig több, mint egy óra múlva visszatért látogatásáról.
A bazilika előcsarnokában a Pápát Notker Wolf bencés prímás apát, a subiacoi és a montecassinói apátok és a bazilikát gondozó bencés közösség várta és köszöntötte. A Szentatya a szentélyben elhelyezett katedrán foglalt helyet, jobbján és balján bíborosok álltak, köztük Angelo Sodano, Walter Kasper, Renato Martino, Paul Poupard és Achille Silvestrini bíboros. A Szentatya maga olvasta fel Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének bevezető részét, majd Szent Pál apostol sírjához ment és térdepelve imádkozott. Ősi hagyomány szerint Pál apostol Neró császár idején halt vértanú halált azon a területen, ahol napjainkban a Tre Fontane apátság található. Testét egy római matróna (nemes asszony) birtokát alkotó területen, a városfalon kívül fekvő temetőben helyezték el. A templom megnevezése ma is erre utal, amikor a Falakon kívüli Szent Pál bazilikáról beszélünk. A bazilika, amely Róma négy nagy patriarkális bazilikájának egyike, fontos szerepet játszott az utóbbi évtizedek történetében is. XXIII. János pápa itt hirdette meg 1958-ban a II. Vatikáni Zsinatot, a 2000-es jubileumi szentév elején pedig II. János Pál pápa a történelemben először egy evangélikus és egy anglikán főpásztorral együtt – ökumenikus módon - nyitotta meg a bazilika szentkapuját.
Szent Pál sírja, „trofeum”-a mellett mondott szentbeszédében a Pápa mindenek előtt hálát adott Istennek azért a lehetőségért, hogy péteri szolgálata kezdetén imádkozhat Szent Pál sírjánál, majd a „hit tettének” nevezete zarándoklatát, amelyet nemcsak saját nevében, hanem az egész szeretett római egyházmegye nevében tett, melynek Püspöke és Pásztora. Ez a zarándoklat annak a küldetésnek a gyökeréhez vezet, amelyet a feltámadt Krisztus Péterre, az Apostolokra és sajátságos módon Pálra bízott, aki Jézus késztetésére hirdette az evangéliumot minden népnek. Pál eljutott egészen eddig a Városig, ahol hosszú ideig hirdette Isten Országát, és ahol vérével végső tanúbizonyságot tett Krisztus Jézusról, aki „magához ragadta őt.” Pál, még mielőtt Rómába érkezett volna, levelet írt a birodalom fővárosa, Róma keresztényeihez. A tanítás szempontjából ez Szent Pál legfontosabb levele, amelynek bevezető része hangzott el a szertartás során és maga a Pápa olvasta fel azt. Szent Pál „Krisztus Jézus szolgájaként és meghívott apostolaként” mutatkozik be a római hívek közösségének, majd ezt mondja: „Általa kaptunk kegyelmet és apostoli küldetést minden néphez, hogy készségessé tegyük őket a benne való hitben.”
„Kedves barátaim, mint Péter utóda azért vagyok itt, hogy megújítsam a hitben az „apostolságnak ezt a kegyelmét”, mert – Pál apostol más helyen szereplő szavai szerint – Isten rám bízta az összes egyház iránti gondoskodás terhét” – mondta XVI. Benedek. Ezután felidézte szeretett elődje, II. János Pál, a misszionárius pápa alakját, aki Olaszország határain kívül tett több mint 100 utazásával utánozhatatlan missziós buzgóságról tett tanúságot. Erre a hihetetlen dinamizmusra ugyanaz a krisztusi szeretetet sürgette, mint amely átalakította Szent Pál egész egzisztenciáját is. „Tápláljon az Úr bennem is hasonló szeretetet, és ne legyen békességem azzal a sürgetéssel szemben, hogy hirdessem a mai világnak az evangéliumot.” Az egyház természeténél foga missziós, elsődleges feladata az evangelizálás. A II. Vatikáni Zsinat Ad gentes k. dekrétumát a missziós tevékenységnek szentelte, amelyben azt olvassuk, hogy az apostolok utódainak folytatnia kell az evangelizálás feladatát. A harmadik évezred kezdetén az egyház megújult öntudattal érzi, hogy Krisztus missziós küldetése továbbra is mennyire időszerű. A 2000-es Jubileumi Szentév újraindult Krisztustól, hogy szétsugározza az igazságot minden embernek, mindenek előtt az életszentség tanúbizonysága által. „Szívesen emlékezem ezen a helyen Szent Benedek regulájának jelszavára, amely arra biztatta a bencéseket, hogy semmi se legyen előbbre való számukra Krisztus szereteténél” – mondta a Pápa. Valóban, a damaszkuszi úton kapott hivatásban Pál apostol felismerte, hogy élete középpontjába Krisztust állítsa, hogy mindent elhagyjon az Ő szeretetének misztériumáért, hogy hirdesse Őt minden népnek, és hogy végül Péterhez és az evangélium sok más tanújához hasonlóan vérével áztassa és tegye termékennyé a római egyházat, amely élen jár a szeretet egyetemes közösségében. A XX. század a vértanúk százada volt. Ezt akarta hangsúlyozni II. János Pál pápa, amikor azt kérte az egyháztól, hogy egészítse ki a vértanúk listáját és amikor a közelmúlt számos vértanúját szentté és boldoggá avatta. Ha tehát a vértanúk vére a keresztények magvetése, akkor jogos az elvárás, hogy a harmadik évezredben felvirágozzék az egyház, főként ott ahol a legtöbbet szenvedett a hitért és az evangéliumi tanúságtételért. Szent Pál esdje ki a római egyháznak és Püspökének, Isten egész népének, hogy örömmel hirdesse és tanúsítsa az Üdvözítő Krisztus jóhírét.
XVI. Benedek homíliáját ezúttal is többször nagy taps szakította meg. A fél órás igeliturgia a Miatyánk közös eléneklésével és pápai áldással ért véget.