2005-04-26 15:27:36

XVI. Benedek pápa gyermekévei


Joseph Ratzinger 1927. április 16-án, Marktl am Inn-ben született. Édesapja, Joseph Ratzinger régi bajor földműves-családból származott, majd belépett a csendőrséghez, s itt felügyelői rangig jutott. 1877-ben született, majd 1937-ben nyugdíjba vonult. 1959-ben hunyt el. A későbbi pápa édesanyja 1884-ben született, egész életét családjának szentelte. Traunsteinban halt meg, 1963-ban.
Az első évek Marktl am Innben, de még inkább 1929-től 1932-ig a Tittmoningban eltöltött idő, bár kevés kézzelfogható emléket hagytak hátra, mégis meghatározó korszakot jelentettek a gyermek életében. Mint visszaemlékezéseiből kiderül, ekkor haldoklott a weimari köztársaság, s váltak állandóvá a választásai harcok, későbbi is maga előtt látta a plakátokat. Kézzelfogható lett a jövő fölötti aggodalom is: csendőr édesapja szinte már naponta kellett, hogy fellépjen az egyre erőszakosabbá váló, ordítozó nácik ellen.
A család 1932-ben Aschau bei Kraiburgba költözött. A békés falusi élet szép emlékeket hagyott hátra, ugyanakkor az édesapa egyre nehezebb helyzetbe került. A közhatalom alkalmazásában állt, ám annak birtokosai, 1933-tól a náci diktatúra taszította, nem tudott azzal azonosulni. Édesapja elmélyült vallásos élete, erőteljes kiállása meghatározó szerepet játszott abban, hogy a fiatal Joseph, és fivére, Georg elkezdett foglalkozni a papi hivatás gondolatával. Édesapjuk sokat olvasott, érdekelte a politika – de életét alapvetően a vallási elkötelezettség határozta meg.
Fivére példáját követve a fiatal Joseph ekkor kezd el ministrálni, így nő bele az egyházi életbe. Ez a kor igen mozgalmas volt: ez volt a német liturgikus mozgalom egyik virágkora. Nyílt szívvel, érdeklődő szemmel fordultak a gyermekek az Egyház liturgiája felé. Joseph Ratzinger később elmondta, hogy őt leginkább az olajfák-hegyi ájtatosság és a feltámadási szertartás ragadta meg. Ezen először az egész templom sötétségbe borult – amikor a plébános azonban belekezdett az énekbe: „Feltámadt Krisztus e napon!”, hirtelen a már előre odaállt fiatalemberek leengedték a templom ablakairól a függönyöket, s az egész templomtér fényárban úszott. Ugyanilyen meghatározó élményt jelentettek a zarándoklatok, különösképpen a közismert bajor kegyhelyre, Altöttingbe.
A családapa 1937-ben nyugalomba vonult, s így megvalósíthatta régi álmát: egy egyszerű parasztházat vásárolt Traunsteinban, és a család ide költözött. Bár a mai fogalmak szerint elég egyszerű és kényelmetlen volt a ház, a gyermekek számára mégis csodálatos volt a hatalmas mező, a szántóföld, az erdő közelsége s a rálátás a hegyekre.
Joseph Ratzinger 1939-ben lépett be a helyi kisszermináriumba, s megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Ám hamarost kitört a világháború, s a szeminárium épületét lefoglalták, kaszárnyává alakították át. Ezután egy ideig még próbálták a fiatalokat családi házaknál együtt tartani, de végül 1941-től már mindenki saját családi otthonából járt iskolába. Joseph Ratzinger bíboros visszaemlékezve erre az évekre elmondta, hogy ekkor őt kevéssé érdekelte a hittan, sokkal inkább a klasszikus nyelvek – s ez a szenvedélye a mai napig megmaradt. Az is nehezére esett, hogy beleszokjon a zárt közösség napirendjébe és mentalitásába, ám később éppen ez segítette hozzá ahhoz, hogy saját, önálló állásfoglalását, felfogását kialakítsa.
A papi hivatásra kimondott igen eddigre már egyértelműen eldőlt. Ez a családban nem keltett meglepetést, hisz Joseph fivére, Georg is ezt a hivatást választotta. A Ratzinger család teljes magátólértetődőséggel élte meg hitét. Étkezések előtt és után, reggel és este közösen imádkoztak. Édesapjuk szombaton pedig mindig elővett egy régi evangélium-kommentárt, s abból felolvasva bevezette gyermekeit a vasárnapi evangéliumba. Ahogy iskolába kezdtek járni, természetessé vált a napi szentmisén való részvétel is.
Azt is magától értetődőnek vették, hogy a gyermekek zenéljenek – így a családi ünnepeknek mindig sajátos és szép hangulata volt. Georg már nyolc éves korában helyettes orgonista volt Aschauban, Joseph pedig zongorázni tanult, bár saját bevallása szerint nem jutott tovább a Beethoven-szonátáknál. Hatalmas ünnep volt, amikor a család végül egy olcsó zongorát tudott venni. Bár az édesapa fizetése nem volt különösebben jó, mégis békében élt a család: a szülők egészen egyszerűek voltak, arra mégis volt gondjuk, hogy gyermekeik mindent megkapjanak, amire szükségük van.
A traunsteini évek legmegragadóbb emlékeit azonban a liturgiák jelentették később is Joseph Ratzinger számára. A kisváros templomában különös gondot fordítottak arra, hogy a liturgiákat szépen ünnepeljék s az egyházi zene is magas színvonalú legyen. Emellett nagy hatással volt az ifjú Josephre Georg Els atya, aki híres prédikátor, a szó mestere volt, s megerősítette Joseph Ratzingerben a hivatás kegyelmét. 







All the contents on this site are copyrighted ©.