A Falakon kívüli Szent Pál bazilika története

324-ben építtette Nagy Konstantin császár, a Lateráni bazilika után néhány évvel. A Pál apostol lábnyomait őrző számos római emlék közül megkülönböztetve, mint kiemelt helyet kívánta létrehozni a Népek Apostola tiszteletére.
A legrégebbi bizonyság az Ostiába vezető úton található Szent Pál sírjáról a Cezáreai Eusebius Egyháztörténetében olvasható. Eusebius egy 199 és 217 között írt szöveget idéz: „Meg tudom neked mutatni az apostolok mártírhalálának helyét. Ha elmész a Vatikánba és az Ostiába vezető útra, megtalálod az Egyház alapítóinak sírjait.” Ellentmondóak a Szent Pál római mártírhalálának pontos körülményeire vonatkozó ismereteink. Kétségtelen, hogy Néró császár üldözéseihez kapcsolódik vértanúsága. Azonban az 1823. július 15-16-ai éjszakán kiütött tűz után, mely lerombolta a Szent Pál bazilikát, az újjáépítési munkálatok folyamán előkerült régészeti bizonyítékok, azt tanúsítják, hogy a jelenleginél sokkal kisebb Nagy Konstantin által építtetett bazilika kelet felé tájolt volt, amit 386-ban a bazilikát kibővítő Valentianius, Nagy Theosodius és Arcadius császárok megváltoztattak. A bazilika jelenlegi formáját végül Honorius császár alatt nyerte el. A bazilika környéke, megépülése előtt a Kr. e. I. századtól a Kr. u. IV. századig városon kívüli mező volt, melyet temetkezési helyként használtak.
A hagyomány szerint Pál apostol testét tanítványa, Timóteus és egy Lucina nevű római nemes asszony temette el, akinek a tulajdonába tartozott az a földdarab. A 20. századi kutatások folyamán megtalált legfontosabb lelet, az oltár alatt, Pál apostol sírján elhelyezett márványlap, melynek felirata: Paulo Apostolo Mart(yri) vagyis „ a mártír Pál apostolnak”.