2005-04-23 16:14:14

XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt a VI. Pál teremben fogadta a Tömegtájékoztatás képviselőit.


Örömmel találkozom ma Veletek és szeretettel köszöntöm az újságírókat, a fényképészeket, a TV operatoröket és mindenkit, akik a tömegtájékoztatásban dolgoznak – kezdte olasz nyelven beszédét a Szentatya. Köszönöm ezt a látogatást és különösen azt a szolgálatot, amelyet a média szakemberei ezekben a napokban a Szentszéknek és a katolikus egyháznak tesznek. Munkátok révén, már több hete, az egész világ érdeklodése továbbra is a Szent Péter bazilikára, a Szent Péter térre és az Apostoli Palotára irányul, amelynek falai között, felejthetetlen elodöm, II. János Pál pápa nagy lelki békével befejezte földi életét, és ahol ezt követoen a Sixtus-kápolnában a bíborosok engem választottak meg Utódaként.
XVI. Benedek pápa ezután angolul a következoket mondta:
Nektek köszönhetoen ezeket a fontos egyházi eseményeket az egész világ követhette. Tudom, milyen kemény munkát végeztek, távol otthonotoktól és családotoktól, hosszú órákon át, olykor nehéz körülmények között. Tudatában vagyok, hogy igényes feladatotokat szakértelemmel és odaadással végzitek. Köszönetet mondok mindezért saját és különösen a Rómától távol élo katolikusok nevében, akik a hitünk számára olyan megható pillanatokat a történéssel egyidejuleg élhették meg. Valóban csodálatosak és rendkívüliek azok a lehetoségek, amelyeket a tömegtájékoztatás modern eszközei nyitottak számunkra.
A II. Vatikáni zsinat már szólt a médiában rejlo nagy lehetoségekrol. A zsinati atyák, elso, Inter mirifica c. dokumentumukat ennek a témának szentelték és megállapították, hogy:
„a tömegtájékoztatási eszközök, természetüknél fogva nemcsak az egyes embereket, hanem tömegeket, sot az egész emberi társadalmat el tudják érni és meg tudják mozgatni.” 1963. december 4-e óta, amióta a zsinati határozatot közzétették, az emberiség rendkívüli média forradalom tanúja lehetett, amely az emberi élet minden szempontjára nagy hatást gyakorolt.
Franciául így folytatta a Szentatya: „Az egyház, tudatában küldetésének és a média jelentoségének, kereste az együttmuködést a tömegtájékoztatás világával, különösen a II. Vatikáni Zsinat óta. Kétségtelenül II. János Pál pápa nagy mestere volt ennek a nyitott és oszinte párbeszédnek, több mint 26 éves pápasága során állandó és termékeny kapcsolatban állt mindazokkal, akik a tömegtájékoztatásban dolgoznak. Éppen a kommunikációs szakemberekhez intézte egyik legutolsó dokumentumát, január 24-én kelt Apostoli levelét, amelyben emlékeztetett rá, hogy „korunk a globális kommunikáció kora”, amelyben az emberi lét számos pillanata zajlik le a média nyilvánossága elott, illetve mindenképpen számot kell vetnie a tömegtájékoztatással.
Én is folytatni kívánom ezt a gyümölcsözo párbeszédet, és osztozom II. János Pál pápa nézetében, aki megállapította: „a tömegtájékoztatás jelenlegi fejlodése az egyházat egyfajta lelkipásztori és kulturális önvizsgálatra készteti, hogy szembe tudjon nézni korunk változásaival”.
Taps és tetszésnyilvánítás fogadta XVI. Benedek pápa szavait, amikor bejelentette, hogy most anyanyelvén fog szólni:
Ahhoz, hogy a tömegtájékoztatási eszközök pozitív szolgálatot tegyenek a

közjónak, mindenki és minden egyes ember felelosségteljes hozzájárulására

van szükség. Ehhez arra van szükség, hogy mind jobban megértsük azokat a

távlatokat és azt a felelosséget, amelyet a média fejodése magával hoz -

tekintettel úgy az emberek lelkiismeretére és szellemi tartására gyakorolt

valós hatásra, mint a közvélemény formálására. Ugyanakkor szeretném az

etikai felelosségre való világos hivatkozás szükségességét kiemelni azok

esetében, akik a médiaszektorban dolgoznak, különös tekintettel az igazság

oszinte keresésére és az emberi személy méltósága védelmének központi

szerepére. Csak ezen feltételek mellett felelhet meg a média Isten tervének,

hisz a médiát maga Isten bocsátotta rendelkezésünkre, "hogy az igazságot

felfedezzük, felhasználjuk, ismertté tegyük, az igazságot önnön

méltóságunkról és arról is, hogy Isten gyermekeinek, örök Országa

örököseinek rendelt minket".

Német nyelvu beszéde után hozzátette: mivel Rómában vagyunk, térjünk vissza az olaszhoz. „Ismételten köszönetet mondok azért a fontos szolgálatért, amelyet a társadalom javára végeztek. Mindnyájatoknak kifejezem nagyrabecsülésemet, és arról biztosítalak benneteket, hogy megemlékezem rólatok imáimban. Kiterjesztem üdvözletemet hozzátartozóitokra, és munkahelyi közösségeitekre. Krisztus égi Anyja közbenjárására kérem mindnyájatokra Isten boséges ajándékát, amely zálogaként adom áldásomat. Találkozónkat fejezzük be a Miatyánk elimádkozásával – mondta végül XVI. Benedek pápa, majd az ima végén áldását adta.







All the contents on this site are copyrighted ©.