2005-04-15 12:03:35

AII.János Pál Pápa koporsójában elhelyezett okirat


Ősi hagyomány szerint II. János Pál pápa koporsójában latin nyelvű okiratot helyeztek el, amely röviden összefoglalja életét és érdemeit. (Okirat Őszentsége II. János Pál jámbor haláláról.)Obitus, Depositio et Tumulatio Joannes Pauli II Sanctae Memoriae – II. János Pál pápa temetése, elhelyezése és elhantolásának szent emlékezetére – ez a címe az okiratnak.
„A halottaiból feltámadt Krisztus világosságában, az Úr 2005-ik évében, április 2-án este 21 óra 37 perckor, miközben a szombat végéhez közeledett és már beléptünk az Úr napjába, Húsvét nyolcadábanés az Isteni Irgalmasság vasárnapjába, az Egyház szeretett Pásztora, II. János Pál pápa ebből a világból átment az Atyához. Az egész egyház, főként a fiatalok imádságban elkísérték őt átmenete során. II. János Pál pápa a 264. pápa volt. Emléke megmarad az egyház és az egész emberiség szívében.”
Az okirat ezután felidézi II. János Pál pápa földizarándokútjának főbb állomásait. KarolWojtylát 1978. október 16-án választották pápává.Wadowicében, Krakkótól 50 kilométerre fekvő városban született, 1920. május 18-án és két nappal később Franciszek Zak atya megkeresztelte a plébániatemplomban. 9 éves korában volt elsőáldozó és 18 éves korában megbérmálkozott. Mivel a náci megszállóerők bezárták az egyetemet, megszakította tanulmányait és bányában, később pedig a Solvay vegyi gyárban dolgozott. Papi hivatást érzett ezért 1942-től megkezdtetanulmányaita krakkói titkos szemináriumban. 1946 novemberében Adam Sapieha bíboros szentelte pappá. Tanulmányait Rómában folytatta, ahol teológiai licenciátust és doktorátus szerzett, tézisének címe ez volt: Doctrina de fide apud Sanctum Joannem a Cruce. Később visszatért Lengyelországba, ahol különböző lelkipásztori szolgálatokat végzett és szent tudományokat tanított. 1958. július 4-én XII. Piusz pápakrakkói segédpüspökké, VI. Pál pápa ugyanabba a székbe érsekké nevezte ki. Ebben a minőségébenrészt vett a II. Vatikáni Zsinaton. VI. Pál pápa 1967. június 26-án bíborossá kreálta. 1978. október 16-án a konklávé bíborosai Pápává választották és ekkor felvette a II. János Pál nevet. Október 22-én, az Úr Napjánkezdte meg ünnepélyes péteri szolgálatát. II. János Pál pápasága az egyház történetének egyik leghosszabb pápasága volt. Ebben az időszakban többszempontból nagyon sok változás történt. Felsorolandó ezek közöttrendszerek összeomlása, amelyhez ő maga is hozzájárult. Az evangélium hirdetése végett nagyon sok utazást tett különbözőországokban. II. János Pál pápa fáradhatatlan missziós buzgósággal gyakorolta péteri szolgálatát, minden energiáját erre szentelte és ebben a sollicitudo omnium ecclesiarum (a minden egyház iránti törődés)és az egész emberiség iránti nyitottszeretet vezette. Minden más elődénél többet találkozott Isten népével, a nemzetek felelőseivel, szertartások,általános kihallgatások és lelkipásztori látogatások alkalmával. A fiatalok iránti szeretet arra ösztönözte, hogy kezdeményezze az Ifjúsági Világtalálkozókat és a világ minden részéről fiatalok millióit hívta egybe. Sikeresen előmozdította a párbeszédet a zsidókkal és más vallások képviselőivel, időnként imatalálkozókra hívta őket a békéért, főként Assisiben. Lényegesen kibővítette a bíborosi kollégiumot, 231 bíborost kreált és egyet „in pectore”, szívében megőrizve nevét. 15 szinódusi ülést hívott egybe, 7 rendes és 8 rendkívüli szinódust. Számos egyházmegyét és egyházkerületet létesített, főként Európa keleti részén. Megreformálta a nyugati és a keleti egyházi törvénykönyvet, új intézményeket létesített és átszervezte a Római Kúriát. Mint „sacerdos magnus” gyakorolta liturgikus hivatalát a római egyházmegyében és az egész világon, a II. Vatikáni Zsinat irántiteljes hűség szellemében. Példaadó módon kibontakoztatta a liturgikus életet és lelkiséget, a szemlélődő imádságot, az eucharisztikus imát és a Rózsafűzért. (vö. Rosarium Virginis Mariae ap. Levél.)
Vezetése alatt az egyház elérkezett a harmadik évezredhez és megünnepelte a 2000-es nagy Jubileumot, a Tertio millennio adveniente apostoli levél által megjelölt irányelvek szerint. Az egyház az új évezredben Novo millennio ineunte apostoli levelének útmutatása szerint jelent meg, mely levél az eljövendő idők útját mutatta meg a híveknek. A Megváltás Éve, a Mária Éve és az Eucharisztia Éve meghirdetésével indítást adott az egyház spirituális megújulásának. Rendkívüli lendületet adott a szentté és boldoggá avatásoknak, hogy felmutassa az életszentség megannyi példáját, hogy azok buzdítást jelentsenek korunk embereinek. Egyház tanítóvá nyilvánította a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt. Rendkívül gazdag volt II. János Pál tanítóhivatala. Mint a hit letéteményese bölcsességgel és bátran előmozdította a teológiai, erkölcstani és lelkiségi tanítást ésegész pápasága során feltartóztatta az egyház tiszta hagyományával ellentétes irányzatokat. Fontosabb dokumentumai között számon tartunk 14 enciklika, 15 apostoli buzdítást, 11 apostoli konstitúciót, 45 apostoli levelet, az általános kihallgatáson tartott katekézisek és a világ különböző részein elhangzott beszédei mellett. II. János Pál pápa megerősítette és megvilágította Isten Népét a teológiai tanítás területén (főként első három nagy enciklikájával: Redemptor hominis, Dives in Misericordia, Dominum et Vivificantem); az antropológia és a társadalmi tanítás területén (Laborem exercens, Sollicitudo rei socialis, Centesimus annus enciklikák), az erkölcstan területén (Veritatis Splendor, Evangelium Vitae enciklikák), az ökumenizmus területén (Ut unum sint enciklika), a mariológia területén (Redemptoris Mater enciklika).
Közzétette a Katolikus Egyház Katekizmusát, a II. Vatikáni Zsinat által tekintéllyel értelmezettSzentHagyomány fényében. Néhány könyvet is közreadott egyetemi magántanárként. Tanítóhivatala az Eucharisztia Éve alatt az Ecclesia de Eucharistia körlevelében és a Mane nobiscum, Domine Apostoli levelébenérte el tetőpontját. II. János Pál mindenki előtt csodálatraméltó tanúbizonyságot tett buzgóságból, életszentségből és egyetemes atyaságból. 







All the contents on this site are copyrighted ©.