2005-04-13 16:18:04

Ratzinger bíboros köszöntő beszéde
a szentszéki diplomáciai testülethez


Joseph Ratzinger bíboros, a Bíborosi Testület dékánja köszönő beszédében emlékeztetett rá, hogy II. János Pál pápa több mint 26 éven át kormányozta az Egyházat, beveze tve azt a harmadik évezredbe. Arra buzdította a keresztényeket, hogy vigyék el Krisztust a világnak és minden jóakaratú embert jóságra, békére, szolidaritásra és a javak megosztására szólított fel. Megnyitotta az emberek, különösen a fiatalok szívét az Evangéliumi Jó Hír befogadására.

Ennek jelét láthattuk ezekben a napokban, amikor olyan sokan eljöttek, hogy leróják kegyeletüket a Szentatya előtt. Ez a Pápa egészen a végsőkig elkötelezte magát, hogy hirdesse az Evangéliumot minden földrészen, megmutatva az irgalomban gazdag Atya arcát, Krisztushoz, a Megváltóhoz vezetve el az embereket, mindenkit arra szólítva fel, hogy adjon szállást szívében a Szentléleknek.

Szomorúságunkhoz vegyül most buzgó hálánk Istennek, hogy ilyen nagy Pásztort adott nekünk, valamint forró köszönetünk II. János Pál pápának tevékenységéért és tanításáért.

Az, hogy ezen a délelőttön ilyen nagy számban vannak jelen a diplomáciai testületek képviselői, szintén nagy vigasz a gyászolók számára. A Pápa péteri szolgálata során a Szentszék megkettőzte az egyes országokkal létesített diplomáciai kapcsolatok számát. Ez annak a jele, hogy a nemzetek figyelemmel kísérik a Pápa és az egyház tevékenységét az egész világon. A Szentatya buzdításai a békére, a gyengék védelmére, az emberek szolgálatára, ma is felszólítást jelent számunkra - mondta Ratzinger bíboros, majd köszönetét fejezte ki mindazok számára, akik részt vettek az egyház gyászában.








All the contents on this site are copyrighted ©.