2005-04-01 18:13:04

Róma városa imádkozik Püspökéért


Csütörtökön estétől kezdve az egész világ megállt, és gondolatban a Szentatya betegágya köré gyűlt, hogy kifejezze iránta való aggódását, együttérzését. A Pápa iránti szeretet megnyilvánulásai természetesen még fokozottabban, szinte kézzel foghatóan érezh etők szeretett székvárosában, Rómában, ahol a hívek már a Tv-ben és rádióban csütörtökön késő este elhangzott különkiadások után folyamatosan megtöltötték a Szent Péter térre, hogy imádkozzanak a Szentatyáért. Rómaiak, turisták, sok-sok fiatal, kezében egy szál piros rózsával, gyertyákkal, mécsesekkel, egymást bátorítva, könnyekkel a szemükben érkeztek az Apostoli Palota elé, figyelve, hogy melyik ablak mögött gyúlnak ki a fények. A Szent Péter tér különleges, szinte mágneses vonzása, ma csakúgy érezhető, mint a szentév során, vagy a nagy szertartások alkalmával. Ezért a római városi vezetőség a Termini pályaudvart és a Szent Péter teret összekötő külön buszjáratokat indított. Olaszországban vasárnap és hétfőn tartanak regionális választásokat, de a politikusok, élükön Silvio Berlusconi miniszterelnökkel, felfüggesztették a választási kampányt, több sporteseményt, koncertet elhalasztottak a Szentatya állapota súlyosbodására való tekintettel – tiszteletben tartva az olasz nép érzelmeit. A bárok, kávézók vendégei is a TV csatornák élő adásait követik, amelyek percről percre be számolnak a Pápa állapotáról. A Szent Péter térre vezető Via della Conciliazionet lezárták az autóforgalom elől, rádiónk székháza előtt a világ minden részéről érkezett TV társaságok közvetítő kocsijai szintén állandó élő adásban tudósítanak. Pénteken, az iszlám hívők imanapján a Szentatyáért imádkoztak a római mecsetben. A nem keresztény vallásúak együttérzésének talán egyik legszebb kifejezése az a nyilatkozat, ami az olaszországi muzulmánok képviselői részéről érkezett: most csöndre és imára van szükség, a Pápa távozása nagy fájdalom számunkra, muzulmánok számára is. A Pápa az a személy, aki mindenki másnál erőteljesebben buzdított a békére, mindig megvédte az életet, mindig elítélt mindenféle erőszakot. Ezért becsüljük őt olyan nagyra. Róma zsidó közössége is imára gyűlt össze, és délután 5 órakor a római főrabbi, Riccardo Di Segni sajtótalálkozón fejezte ki az egész közösség nevében fájdalmát a Szentatya drámai helyzete miatt.

Ami pedig a római katolikusokat illeti, este 7 órakor a Lateráni Szent János bazilikában gyűlnek össze szentmisére, amelyet Ruini bíboros, a pápa római helynöke mutat be a Szentatyáért , illetve a Szent Egyed közösség tagjai a trasteverei Szűz Mária templomban este fél 9-re hirdettek meg imatalálkozót Róma püspökéért, akit szenvedésének ebben a szakaszában az Örök Város lakói még inkább mint valaha magukénak éreznek.








All the contents on this site are copyrighted ©.