Edit Stein elm élkedése Nagyszombatra

Nagyszombat: Praestolari in silentio salutare Dei

A te Nagyszombatod: hogyan képzelhetnénk el, ha nem teljes csöndben? Miután a sírt bezárták, Szent János biztosan elvezetett téged a házba, ahol Jeruzsálemben vendégeskedett. Ennek csendben kellett történnie. A szenvedésed iránti tisztelet mindenkit hallgatásra kellett, hogy késztessen. Megérttetted, hogy egyedül akarsz lenni. Biztosan képtelen voltál a templomba menni, ahogyan azt szokás szerint szombatonként és ünnepeken tetted, odamenni az emberek közé , akik keresztre feszítették Őt, és akik most ujjal mutoga ttak volna rád. A magány adhatott egyedül enyhülést. Ezegy alkalommal a könnyeknek is meg kellett követelniük a jogukat. Ha az Úr sírt Lázár halála miatt, nem kellett akkor neked is sírnod az ok után, ami történt? Az Ő egész élete, amely a Te életed is volt, még egyszer lejátszódott lelki szemeid előtt; minden utalás a szenvedésre, a próféták sorai. Tehát a feltámadás meghírdetése is. Azt, amit az Üdvözítő megmagyarázott a tanítványoknak az emm auszi úton, Te azt saját magadtól mondtad ki: Hát nem ezeket kell ett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Így a te fájdalmad a „Consummatum est” által megváltozik a kegyelemben, és Húsvét reggelének csöndes, hívő várásává lesz: harmadna pon fel fog támadni.

Képtelen vagyok azt gondolni, hogy Te magad ne lettél volna jelen. A hírhozó angyal talán nem hívott Téged csöndesen még napkelte előtt a házból, ahol vendég voltál, és nem vezetett egészen a sírig? Az angyal ajkán az Alleluja nem úgy zengett, mint a Gloria Betlehemben? És ő nem lépett ki az első ró zsás reggelen fényt és ragyogást öltve a kertbe, amely úgy virágzott, mint egy édenkert? Senki sem számolt be nekünk erről a viszontlátásról. Szem n em látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta azt, amit az Úr Anyjának készített, aki minden emberi elké pzelést felülmúlóan szerette Őt.

Ha a feltámadás és a mennybementel közötti idő mindenekelőtt a születő Egyház előkészítésének lett szentelve, akkor azt kell gondolnunk, hogy az Úr mindenki más előtt vezette be Anyját a Misztikus Test minden misztériumába. Máriának a kereszt mellett a fájdalomtól és a feltámadás örömétől meg kellett volna halnia, ha egy különleges kegyelmi adomány nem tartotta volna életben az Egyházért. Neki az apostolokkal e llentétben egyáltalán nem lett volna szüksége a Szentlélek leszállására ahhoz, hogy megértse az Ország misztériumait. A Mennybemenetel utáni években segít majd az Egyház, a szentségek, a papság misztériumának a megértésében és az egyházi élet kialakításában.

Nagyszombat a mi ünnepünk
Elnyugodtál.
Két gyötrelmes nap után
Végre vége.

Holtában mindenki szebb.
A kínlódás ráncai
Kisimulnak a megnyugvásban.

A sebekből már
Nem lüktet a vér,
Már nem izzad a test.

A szívtépő
„Beteljesedett!” után
Békés csönd az ajkadon.

A lángoló tekintet
Nem éget többé,
Lehunytad szemed.

Látod, Krisztus.
Nagyszombat a mi ünnepünk,
Hitetleneké, langyosoké.

A szádat befogtuk,
Keresztre vetettünk
És átszúrtunk.

De még a szenvedésed is kiáltozott,
Igen, fülünkbe ordítozta mindazt,
Mit egykor a homokba írtál.

Kereszten akartunk elpusztítani,
De a kereszt ellenünk fordult,
Minden percben belénk hasított.



De most már végre vége.
Nem élsz –
És már nem haldokolsz.

Ez békét ad a szívünknek,
Hisz lement a nap,
Amely kiégette szemünket.

Szikla gyomrába vetettünk,
Követ hengerítettünk rád.
Ó igen, Nagyszombat a mi ünnepünk.

Ez az egy nap,
Amikor el tudtunk nyomni,
Amikor nincs lelkiismeret.

Ez a mi napunk,
Mert holnap már itt a Húsvét,
S nem tudunk az utadba állni.

Budapest, 1999. április 2.