Török Csaba atya elmélkedése Virágvasárnapra

Virágvasárnap az új olvasmányos rend szerint két evangélium hangzik fel a szentmisében: az első evangéliumé a napé, vagyis Krisztus jeruzsálemi bevonulásának történetét beszéli el – ez a körmenet előtt áll. A második evangélium már Jézus szenvedéstörténete, amelyet a liturgikus reform előtt szokásos délutáni-esti passió-ájtatosság megszűnése miatt emeltek be a szentmisébe. Mostani elmélkedésünk alapjául a napi evangéliumot, vagyis Jézus jeruzsálemi bevonulásának Máté szerinti perikópáját vesszük.

A szentmis ében felhangzó rész kizárólag a bevonulásra (21,1-11) koncentrál, s éppen ezért be is fejeződik a nép felkiáltásaival – azonban így az elbeszélést félbevágjuk. Máté evangéliuma szerint Jézus útja a Templomba vezetett, vagyis a bevonulás végállomása a Szentély, amelyet a Megváltó először megtisztít (21,12k), majd csodákat tesz benne (21,14-17). Csakis így érthető, teljes a kép. Ez a három rész (bevonulás, a Templom megtisztítása, csodatétel) együttesen hirdeti meg azt, amit Virágvasárnap jelent: a Király, Fő pap és Próféta megérkezett Jeruzsálembe.

Jézus szamárcsikón érkezik a városba, amelynek hátán még nem ült senki (vö. Lk 19,30). Máté maga idézi kissé változtatott formában a két legfontosabb próféciát, amely itt és így betelik. Az első Izajásnál található: „ Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, eljön Szabadítód, vele van jutalma, előtte meg szerzeménye ” (62,11); a másodikat pedig Zakariásnál olvashatjuk: „ Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” (9,9). A diadalmas, győzedelmes, de ugyanakkor alázatos, Istennek tetsző király érkezésének leírása ez. A nép felméri, megérti ennek a pillanatnak, ennek a történésnek rendkívüliségét – mindannyian várták a Messiás-királyt, gyermekkoruk óta szüntelenül hallották a jövendöléseket, most pedig mindez mintha a szemük előtt válna valóra. Épp ezért válaszolnak, megerősítik Jézus felé, hogy felmérték, mi történik, ezért kiáltják: „Hozsanna”, ami annyit tesz, mint „Ments meg hát! Szabadíts meg! ”. A felkiáltás a 118. zsoltárra vezethető vissza, ahol ezt olvassuk: „ Uram, küldj szabadulást, Uram, adj áldást és kegyelmet! Áldott, aki az Úr nevében jön!” (25k). Azt is mondhatnánk, hogy Jézus jeruzsálemi bevonulásának tel jessége mintha lépésről lépésre, a legapróbb mozzanatában is a próféciák beteljesedése, ószövetségi ünnep lenne.

Máté egyértelműsíti ezt azáltal, hogy elbeszéli, Jézus bevonulása nem pusztán népesemény, látványos ünneplés volt. A célja abban állt, hogy Jézus a nép színe előtt belépjen a Templomba, Isten hajlékába. Mély jelentésű ez a cselekedet: a Zsoltáros szavai szerint Isten vonul be így a templomba, a tizenkét törzs kíséretében, miután legyőzte az ellenséget s egyesítette népét (vö. 68,25). Jézus a tizenkét apostol, az új Izrael alapkövei kíséretében vonul be a városon át a szentélybe, jelezve, hogy a szabadulás ideje elérkezett. Keletről, az Olajfák hegye felől érkezik – ahogy Ezekiel megjövendölte az Úr dicsőségének a keleti kapun át való érkezését az új Templomba (vö. 43,4). Egy történelmi eseményre is emlékeztet ez a bevonulás, mégpedig Simon Makkabeus diadalára, amikor visszafoglalta Jeruzsálem várát, és bevonult, míg a nép „ujjongással pálmaágakat lengetett, citera, cintányér, hárfa, hálaadó és dics őítő énekek kíséretében ” (vö. 1Mak 13,51).

Jézus érkezése után közvetlenül megtisztítja a templomot – ami szintén jelképes cselekedet. Így tisztították meg a papok Hiszkija király uralkodása idején a templomot, mielőtt újra fölszentelték volna (vö. 2Krón 29,15-19). Különös pillanat, mert erre csak a királyoknak illetve a főpapoknak volt joga, és mindig az újraszentelést, a hit és a történelem fordulópontját jelentette (vö. 1Mak 4,36-61).

Mindezt betetőzi az, hogy Jézus ekkor csodákat tesz. A betegek meggyógyítása, a rendkívüli jelek szintén Isten Felkentjének érkezését hirdetik. Nem csoda hát, ha a főpapok és írástudók megütköznek, amikor a gyerekek Hozsannát kiáltanak Jézusnak, s ezáltal Királynak, Messiásnak, az ígéretek Beteljesítőjének hirdetik őt. Jézus nem hallgattatja el őket, hanem a 8. zsoltár szavaival válaszol: „Dicsőséged az egekig magasztalja gyermekek és a kicsinyek ajka ” (3).

Máté evangéliumi elbeszélésének, a virágvasárnapi perikópának a jelentése mindezek értelmében teljességgel világos: Jeru zsálembe megérkezett a Király, a Templomba bevonult a Főpap, megjelent a próféták által Megígért – vagyis a Messiás van itt, akivel Isten dicsősége vonul be Sion hegyére. Jézus tehát azáltal, hogy így vonul be Jeruzsálembe, a legvégső konfrontációt vállalja fel – egyértelműen kimondja, hogy ő a Messiás. Ezután a nép, a főpapok nem hallgathatnak, válaszolniuk kell. A Passió szavaival érkezik a válasz: megtagadás, halálos ítélet, Kereszt. Sionra felragyogott az üdvösség napja, de ő inkább a sötétséget választotta. A Messiás van itt, az ígéretek beteljesednek – de a próféciák őrei, hirdetői eltaszítják őt emberi félelemből.

Minket is megszólít Jézus bevonulása. Mi is barkaágakkal, énekkel kísérjük körmenetben a Megváltót, Hozsannát kiáltunk neki, vagyis azért k önyörgünk hozzá, hogy szabadítson meg minket, ezzel Királynak ismerve el őt. A liturgia és az isteni kegyelem által újraéljük mindezt, részesei leszünk az eseményeknek. A Király, a Főpap, a Próféta megérkezett. Kész vagyok-e elé járulni, s leborulva életem, napjaim, perceim, ügyes-bajos dolgaim gyógyulását kérni tőle? Kész vagyok-e nem csak kiáltani, Hozsanna, hanem el is fogadni azt a szükséges megtisztító erős isteni kezet, amely nélkül nem gyógyulhatok? Az Úr dicsősége felragyog, de hagyom-e, hogy megszabadítson életem kötelékeiből, bűneimből, elhibázott tetteimtől, vétkes kapcsolataimtól és érzéseimtől? Vagy én is megijedek, amikor felmérem, mit is jelent mindez a maga teljességében? Szívesen lengetem a pálmaágat, de a Király életembe, szívembe való tisztító és gyógyító bevonulása elől elfutok?

„ Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján ” (Zak 9,9).