Eucharisztikus csoda Blanot városban

Az Oltáriszentséggel kapcsolatos csodák világában tett zarándokutunk során első alkalommal látogatunk el Franciaországba. A csoda 1331 Húsvét vasárnapján történt az Autun-völgytől Dijonig húzódó dombsor – a Cote d’Or e gy kis falujában, Blanotban. A francia forradalom előtt ez a falu az Autun-i egyházmegyéhez tartott. Pierre Bertrand, Autun város püspöke még a csoda évében aprólékos feljegyzést készíttetett a történtekről, és ez az értékes dokumentum a mai napig tanúsítja a csoda hitelességét.

1331 Húsvét vasárnap ján a Blanot-i plébános az ünnep első szentmiséjét mutatta be, amikor egy Jacquette Renaud nevű özvegyasszony az áldozáskor a szentostyát kiejtette a szájából. Az ostya azonban szerencsére nem a földre, hanem az áldozásnál segédkező két ministráns által tartott kendőbe esett. Az egyiket Thomas Caillot-nak hívták. Sem az áldozó asszony, sem az áldoztató pap nem vette észre mi történt, ám Thomas ezekkel a szavakkal figyelmeztette a lelkészt, aki közben már vissza is tette a cibóriumot az oltárra: „ Tisztelendő Úr, nézzen ide, mert az Úr Teste a kendőre esett”. A miséző pap ekkor álmélkodva látta, hogy az aprópénz nagyságú kenyérformában kendőre esett ostya helyén vércsepp keletkezett, méghozzá rögszerűen, olyannyira, hogy akár le is lehetett volna választani az oltárkendő vásznáról. Mindezt több szemtanú is megerősítette. A pap ekkor fogta a kendőt és a sekrestyében megpróbálta kimosni a véres foltot, ám minél erősebben dörzsölte két ujjával a véres részt, az annál vörösebb és nagyobb lett. Regnaudin de Baulmes templomszolga tanúvallomása szerint a víz, amelyet a kendőre öntött, miközben a pap mosta azt, színeződött el, sőt egyre tisztábbá vált. A szentmisét bemutató plébános ekkor az oltárra helyezte a kendőt, és egy késsel, amelyet a ministráns, Thomas Caillot adott a kezébe, kivágta a bevérzett részt, egy tartóba helyezte és felmutatta a népnek: „ Jó emberek, amint ti is látjátok, ez a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb vére, mert minden módon próbáltam kimosni ezt a foltot, de nem sikerült azt elválasztani ettől a kendőtől.” A történtekről értesítették az autuni püspököt, aki Jean Javroasier nevű munkatársa által vezetett vizsgáló bizottságot küldött a helyszínre. A bizottság, melynek tagjai között volt a környék földesura és a királyi, apostoli jegyző is, a Húsvét utáni második vasárnap érkezett meg Blanot-ba. Jacquette Renaud, a plébános és több más tanú világosan, határozottan kijelentette, hogy saját szemükkel látták az ostyát, amint vércseppé változott. A véres kendődarab vizsgálata és a tanúvallomások alapján a bizottság megállapította a csoda hitelességét és ezt a püspök is jóváhagyta. A következő évben XXII. János, francia pápa búcsút engedélyezett mindazok számára, akik a Blanot-i templomban szentmisét mutattak be, miseruhát ajándékoztak a templomnak, vagy részt vettek szentségi körmeneten. A csoda híre elterjedt az egész környéken és megk ezdődött a hívek zarándoklata. Az ereklyét kristály tartóba helyezték és a következő évszázadokban Húsvétkor különös ünnepélyeséggel emlékeztek az eucharisztikus csodára. Montazet autuni püspök négy évszázaddal később megvizsgáltatta a kendőt, amely teljes épségében megmaradt a véres folttal együtt a templom nedvessége ellenére. 1740-ben a plébános megszüntette a búcsújárást, mivel a zarándokok az ünneplés ürügyével méltatlanul viselkedtek. A francia forradalom idején a szentségházat feltörték és a templomot kifosztották. Két blanot-i lakosnak sikerült megmentenie az ereklyét és saját otthonukban helyezték el. Egy ideig a hívek itt látogatták a csodás kendőt. A forradalom után visszavitték a templomba és a mai napig tisztelet övezi az ereklyét, amely a szá zadok múlásával sem porlott szét és ma is világosan látható rajta a röggé vált vércsepp. Főként Úrnapján minden évben nagy hívősereg gyűlik össze a Cote d’Or-i kis francia faluban, és emlékezik az 1331 Húsvétján végbement eucharisztikus csodára.