"Emlékezet és identitás"-
A Szentatya most megjelent könyvének első fejezete

MYSTERIUM INIQUITATIS: A jó és a rossz együttélése

A két nagyhatalmú totalitárius rendszer, Németországban a nácizmus, a Szovjetunióban pedig az ún. „l étező szocializmus” bukása után, amelyek az egész XX. századra súlyosan ránehe zedtek, és amelyek számtalan bűntettért voltak felelősek, úgy tűnik, hogy elérkezett az a pillanat, amikor elemezhetjük keletkezésüket és az általuk kifejtett hatásokat, különös tekintettel azokra az ideológiákra, amelyek nyomán beléptek az emberiség törté nelmébe.

Szentatya, mi az értelme a rossz ilyen nagyméretű „kitörésének”?

A XX. Század volt az a „színház”, amelyben színre léptek egyes meghatározott történelmi és ideológiai folyamatok, amelyek a rossz nagyméretű „kitörésének” irányába mutattak, de amelyeket le is győztek. Helyes lenne tehát, ha pusztán a történelme közelmúltjában felmerült rossz távlatában tekinténk Európára? Nincs ebben a megközelítésben egyfajta egyoldalúság? Európa modern történelme, amelyet – különösen Nyugaton – a felvilágosodás hatásai jelöltek meg, számos pozitív gyümölcsöt is termett. Mindebben visszatükröződik a rossz természete, ahogyan azt Szent Tamás értelmezi Szent Ágoston nyomán. A rossz mindig valamilyen jónak a hiánya, amit nélkülözünk, és amelynek jelen kellene lenni egy adott létben. De a rossz soha nem a jó tökéletes hiánya. Az a mód, ahogyan a rossz növekedik és fejlődik a jó egészséges talaján, misztérium. Misztérium a jónak az a része is, amelyet a rossz nem tudott elpusztítani, és amely tovább terjed a rossz ellenére, sőt, ugyanazon a talajon halad előre. Azonnal eszünkbe jut az evangéliumi példabeszéd a jó magról és a konkolyról (Mt 13,24-30), Amikor a szolgák megkérdezik a gazdát: „Akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk (a konkolyt)? – a gazda jelentőségteljesen ezt válaszolja: „Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.” Ebben az esetben az aratásra való utalás a történelem utolsó, eszkatológikus szakaszát vetíti előre.

Valóban, ez a párbeszéd felfogható, mint az emberiség történelme olvasatának kulcsa. A különböző korokban és különféle értelemben a „búzamag” együtt nő a „konkollyal” és a „konkoly” együtt nő a „búzamaggal”. Az emberiség történelme a jó és a rossz létének „színháza”. Ez azt jelenti, hogy ha a rossz létezik a jó mellett, a jó azonban kitartóan fennmarad a rossz mellett és növekedik - úgymond ugyanazon a talajon - ez maga az emberi természet. Ez ugyanis a bűn ellenére, nem vált teljesen rosszá, a bűn nem pusztította el teljesen. A természet megőrizte a jóra való képességét, mint ahogy ezt bizonyítják azok az események is, amelyek a tö rténelem különféle korszakaiban váltogatták egymást.