Az emberi szenvedés keresztény értelme – 21 éve jelent meg a „Salvifici Doloris” – k. enciklika

Megváltásunk Szent Évében, 1984. február 11-én írta alá II. János Pál pápa „Salvifici Doloris” – k. enciklikáját, amelyben az emberi szenvedés kere sztény értelméről írt. Az akkor 63 éves Szentatya pápasága ötödik esztendejében mélyrehatóan elmélkedett a fájdalom misztériumáról. Az alábbiakban felidézzük az apostoli levél néhány gondolatát: Minden ember fölteszi magának a kérdést: mi végre a rossz? Mi ért van a fájdalom? II. János Pál pápa hangsúlyozza , hogy semmilyen magyarázat nem lehet elegendő és megfelelő e kérdés megválaszolására. Az emberi szenvedés fel foghatatlan misztérium marad. De Krisztus a keresztfáról válaszol az embernek, beengedi őt a misztériumba, hogy így fölfedezhesse a szenvedés értelm ét. Mindazonáltal olykor hosszú időre van szükség, hogy ezt a választ érzékelni tudjuk. „Krisztus nem elvont magyarázattal szolgál a szenvedés okát illetően. Mindenekelőtt így szól: „ Kövess engem. Jö jj és szenvedéseddel végy részt a világ üdvösségének művében, amely az én szenvedésemmel teljesedik be”. A szenvedés értelme akkor nyílik meg az ember előtt, ha felveszi keresztjét és lélekben egyesül Krisztus Keresztjével. (…) S az ember akkor megtalálja szenvedésében a belső békét, mi több: a lelki örömöt.” (Salvifici Doloris, 26) A válasz tehát a szeretetben rejlik – írja a Pápa. Jézus – jóllehet ártatlan, mégis magára veszi valamennyi ember fájdalmát, mert magára veszi bűneinket és ily módon a rosszat is jóra változtatja, győzedelmeskedik a rossz, a Sátán fölött. Krisztus keresztje forrássá vált, amelyből az élet vizének folyamai fakadnak. Ebből mindenki meríthet. „Eszerint szenvedni annyit jelent, mint kiváltképp alkalmassá válni a felemeltetésre, kiváltképp nyitottá lenni Isten üdvözítő erői előtt, amelyeket Krisztusban kínál f el az emberiségnek.” (idem 23) Öröm forrásává lesz akkor – folytatja gondolatát a Pápa -, ha felülemelkedünk a szenvedés értelmetlenségén, amely nemcsak a szenvedő embert emészti belülről, hanem őt környezete számára is teherré változtatja. A Krisztussal való egységben megvalósuló szenvedés megváltó értelmének felismerése átalakítja ezt a lehangoló érzést. A Jézussal megélt fájdalom valóban testvéreink megváltására szolgál. Tehát az nem csupán hasznos a többiek számára, hanem egyenesen semmi mással nem helyettesíthető szolgálatot tölt be. II. János Pál pápa szerint a szenvedés Evangéliuma e különös paradoxon szavaival szól hozzánk: „az isteni erőforrások épp az emberi gyöngeség közepette fakadnak”. (idem 27) „Századok, nemzedékek tapasztalták, hogy a szenvedésben sajátos erő lakozik, sajátos kegyelem, amely Krisztushoz közelíti az embert. Sok szent ennek az erőnek köszönheti belső megtérését: Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác és a többiek. E megtérés belső gyümölcse nem csupán az, hogy fölfedezi a szenvedés üdvözítő értelmét, hanem főként az, hogy a szenvedésben egészen új emberré válik. Mintegy új mércére lel benne saját élete és hivatása számára. E fölfedezés különösen megerősíti azt a lelki nagyságot, amely a testit messze felülmúlja az emberben. Minél orvosolhatatlanabbul beteg, teljes egészében legyöngült a test, minél élet-és cselekvésképtelenebb az ember, annál jobban megmutatkozik a belső érettség és a lelki nagyság, amely megrendítő tanúságtétellé válik az egészséges, normális emberek számára.” (idem 26)