2005-02-27 14:52:23

II. János Pál pápa vasárnap délben a római Agostino Gemelli kórház
ablakából megáldotta az Úrangyala imádságra összegyűlt híveket.


A Szentatya annak ellenére, hogy csütörtök este gégemetszést hajtottak rajta végre, nem akart ez alkalommal sem hiányozni arról a találkozóról, amelyre minden vasárnap déli 12 órakor sor került közte és hívei között pápasága kezdete, több mint 26 év óta. Megjelenése meglepetésszerű volt a világ összes televíziós csatornája számára, amelyek tudósítói ismét megrohamozták a Gemelli kórházat és felállították kameráikat a kórházzal szemben lévő dombon . A kórház bejárata előtti teret már 11 órától kezdve megtöltötték a hívek, közöttük a Világifjúsági Találkozók nyomán Papaboys-nak nevezett fiatalok csoportja, akik hatalmas felirattal fordultak a tizedik emeleti pápai lakosztály felé: „Szentatya, soha ne add fel a küzdelmet!”- jelszavukat skandálták is ritmusos taps kíséretében, miközben csatlakoztak hozzájuk spanyol társaik „Spanyolország veled van”- II. János Pál, az egész világ szeret téged – felkiáltásaikkal.

A hívek ezúttal sem csalatkoztak a Pápában, aki többször is megáldotta az ab laka előtt összegyűlt tömeget. Gesztusát nagy tapssal, éljenzéssel, örömkönnyekkel fogadták és még távozása után is, amikor már összehúzták a tizedik emeleti ablakok függönyeit, sokáig ünnepeltek.

A Szentatya – mintegy folytatva múlt vasárnap megkezdett katekézisét, amelyben a péteri szolgálat jelentőségét fejtette ki – most, szavak nélkül, puszta jelenlétével tett eleget a Gondviselés kifürkészhetetlen akaratából kapott küldetésének: „ Erősítsd meg testvéreidet a hitben”. Apostoli áldásával közvetítette a híveknek rendíthetetlen hitét, tanúbizonyságot téve a Krisztussal egyes ítő és egyesülő szenvedésről, vég sőkig vállalt hivatástudatáról, arról, hogy a világot nem kicsinyes és korlátolt emberi számítgatások irányítják, hanem a Történelem Ura, Jézus Krisztus.

RealAudioMP3letöltés








All the contents on this site are copyrighted ©.