2005-02-26 16:29:44

A portugál egyház a helyi kormányváltásról


Mint ismeretes, a portugáliai választások nyomán az eddigi jobboldali kormány helyébe egy bal-közép kormány lép. Mint J ose de la Cruz Policarpo bíboros, lisszaboni pátriárka a francia „La Croix” című lapnak elmondta, az így beálló változás nem nagyon jelentős, hisz a pártok célkitűzései közel állnak egymáshoz. Eddig is többször együttműködött már az egyház baloldali kormán yokkal.

Amennyiben azonban egy abortusszal kapcsolatos népszavazásra kerülne sor (amit egyes politikusok kilátásba helyeztek), úgy az Egyház egyértelműen a liberalizáció elleni „nem” mellett szállna síkra, mondta a főpásztor. A kérdéskörben sor került már népszavazásra, ám akkor, 1998-ban nem sikerült keresztülvinni az abortusz liberalizálását. Az Egyház azonban nem akar abba a kérdésbe belefolyni, amely az abortuszt elkövetők megbüntetésére vonatkozik – mint Policarpo bíboros mondta, ez a jogi rendszerre, nem az Egyházra tartozik.








All the contents on this site are copyrighted ©.