2005-02-18 17:51:56

„Sátánizmus, ördögűzés és felszabadító ima” - ördögűző tanfolyam Rómában


Február 17-én , csütörtökön bevezető előadással kezdődött meg Rómában a „Sátánizmus, ördögűzés és felszabadító ima” témakörével foglalkozó tanfolyam. A Regina Apostoloru m Pápai Egyetem papoknak és a papi hivatásra készülő, teológiai licenciátust szerző hallgatók számára hirdette meg az április 14-ig tartó kurzust. Az elméleti és gyakorlati képzés során szociológiai, pasztorációs, liturgikus, tudományos, orvosi és jogi sze mpontok elmélyítésével sajátítják el a résztvevők az ördögűzés szolgálatát. Megvizsgálják továbbá a fiatalok körében elterjedt sátánizmus jelenségét, a rock-zene, különböző újságok, videó-játékok és az internet tanulmányozásával. Francesco Bamonte atya , a Mária Szeplőtelen Szíve Szolgái kongregáció tagja, ismert olasz ördögűző a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: a sátánizmus olyan életfilozófia és életmód, amely arra törekszik, hogy felforgassa és lerombolja mindazokat az értékeket, amelyek kul túrától és vallástól függetlenül valamennyi emberi szív mélyén lakoznak, azért, hogy egy erkölcsi szabályok nélküli fordított világot építsen föl, amelyben a jóból rossz és a rosszból jó lesz. Nem véletlen, hogy a sátánisták egyik fő szimbóluma a fordított kereszt, ezzel is az egyetemes értékek teljes felforgatását fejezik ki, amelyek össze kellene, hogy tartsák az emberiséget. Ilyenek a béke, a testvériség, a reménység és valamennyi fal és határ ledöntése. Arra a kérdésre, hogy miként jelenik meg az ördög a harmadik évezredben , Bamonte atya kifejtette: az ördög mindig ugyanaz, sosem változik, mint ahogy nem változnak a démonok sem, akik Isten által teremtett angyalokból önmaguktól gonosszá lettek és szabad akaratukból gyökeresen és visszavonhatatlanul eluta sították Istent és az Ő Országát, s akik most gyűlöletből Isten és az ember ellen cselekszenek a világban. Törekvésük mindig a rombolásra irányul és az emberek vesztét kívánja. Ezzel szemben a bármiféle kísértésnek való ellenállás az Istennel való nagyobb egységet szolgálja, ezért hát egyre inkább az isteni szeretetre kell hagyatkoznunk, mert az igazi boldogság az Ő szeretete – mondta Bamonte atya, olasz ördögűző, aki 2004 októberében szintén a Vatikáni Rádió mikrofonja előtt beszélt az ördögűzés folyamatáról. Az ördögtől megszállt ember arról ismerhető fel, hogy gyakran égésnyomok, karmolások jelennek meg testén, az illető gyakran természetellenesen mély hangon beszél, undorodik a szent tárgyaktól, melyek jelenlétében dühroham fogja el. Abban az esetben, ha bebizonyosodik, nem hisztériáról vagy más pszichés zavarról van szó, lehet ördögűzőhöz fordulni, aki egy meghatározott felszabadító imával kiűzi a démont a megszállott testéből. Az ördögűzést csak az erre kiképzett pap végezheti a helyi püspök külön engedélyével.

A „Sátánizmusról, ördögűzésről és felszabadító imáról” tartandó tanfolyam egyik alapvető kérdé se a fiatalok az okkultizmus iránti növekvő érdeklődését érinti. A kurzus egyik oktatója, Cecilia Gatto Trocchi antropológus az olaszországi helyzetről szólva elmondta, hogy néhány tucatra tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik regisztráltan internetes portállal és székhellyel rendelkeznek, így valamilyen módon ellenőrizhetők. Ezen túl elterjedt az ún. „privát sátánizmus” jelensége, amikor két-három, maximum négy személy magánházakban összegyűlve az internetről jut hozzá a sátánista szertartáskönyvekhez . Vajon miként lehet rábukkanni egy sátánista csoportra? Cecilia Trocchi antropológus szerint a sátánista szekták jelensége önmagában véve limitált, ugyanakkor divat a fiatalok körében a 666-os szám tetoválása, a fordított keresztvetés és a negatív szimból umok használata. Különbséget kell azonban tenni a divat és a sátánista csoportokhoz való tényleges tartozás között. Sok olyan rossz tanítómester is van, aki a nihilizmust, az erkölcsi felbomlást, a jó és a rossz közti különbség megszűnését hirdeti. Mindez a fiatalokat ködös és sötét irányba tereli, ami a sátánista szekták előszobája lehet – figyelmeztet Cecilia Trocchi antropológus, aki szerint a józan emberi ész segítségével lehet leküzdeni ezt a jelenséget.








All the contents on this site are copyrighted ©.