2005-02-13 15:19:33

Pápai áldás a vasárnap déli Úrangyala után


Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék sajtótermének igazgatója az előzetes tájékoztatásnak megfelelően szombaton délelőtt az újságíróknak megerősítette, hogy II. János Pál Pápa február 6-án sem mond le az alkalomról, hogy a hívekkel közösen elimádkozza a hagyományos Úrangyala imádságot. Így a Leonardo Sandri érsek, vatik áni helyettes államtitkár által felolvasott üzenetet és Mária-imádságot követően a Szentatya apostoli áldását adja a hívekre.

Itt hívjuk föl kedves hallgatóink figyelmét, hogy a szokásnak megfelelően a vatikáni televíziós központ, valamint az olasz RAIUNO csatorna élőben közvetítik az Úrangyala-imát. A vatikáni hatóságok arra kérik a híveket, hogy vasárnap az Úrangyala imádságra a Szent Péter téren és ne a kórház udvarán gyűljenek össze, hogy ne tegyék még bonyolultabbá a klinika életét, amelyet ezekben a napokban valósággal megszállás alatt tartanak a világ minden szögletéből érkezett TV stábok, újságírók és a Pápa egészségéért imádkozó emberek sokasága.

Hasonló felhívást intézett a római egyházmegyéhez Camillo Ruini bíboros, a Szentatya római helynöke. Kifejezetten kérte a híveket, hogy menjenek el a Szent Péter térre, imádkozzák a Pápával együtt az Úrangyalát, és jelenlétükkel fejezzék ki iránta tanúsított szeretetüket és ragaszkodásukat , kérve számára Istentől a mielőbbi gyógyulás kegyelmét.

Ezen a vasárnapon esedékes az Olasz Püspöki Kar által meghirdetett Életvédő Nap is, amelyet most a 17. alkalommal rendeznek meg „Bizakodni az Életben” témáról. Az Úrangyala imádságon a Szent Péter téren jelen lesz Camillo Ruini bíboros, aki az Olasz Püspöki Kar elnöke is.

(Talán nem mindenki tudja, hogy az Úrangyala imádságot (latinul: Angelus) a ferencesek kezdték el imádkozni esti harangszó idején, de a XIV. században már reggel, délben és este is imádkozták. Különösen a török veszély idején lett általánossá, amikor III. Callixtusz p ápa a nándorfehérvári győzelemért hálaadásként az egész egyházra kiterjesztette a déli harangszót és az Úrangyala imát, amelyet sok helyen már korábban is végeztek.)








All the contents on this site are copyrighted ©.