Shachne Berger, zsidó kisgyermek története, akit Karol Wojtyła nem akart megkeresztelni, hogy tiszteletben tartsa vallási identitását

1946-ra nyúlik vissza annak - a Holokauszt áldozataként - árván maradt lengyel kisgyermeknek a története, ak it Karol Wojtiła nem volt hajlandó megkeresztelni, hogy így tiszteletben tartsa vallási identitását és hitét. Hosszú évek hallgatása után maga a főszereplő mesélte el a történetet a Corriere della Sera c.- olasz napilap hasábjain. A Berger család hányattatásai 1942 őszén kezdődtek Krakkóban, amikor a kis Shachne csupán két éves volt. Október 28-án a nácik betörtek a krakkói gettóba, s ekkor a szülők, Helen és Moses Hiller úgy döntöttek, hogy egy katolikus házaspár gondjaira bízzák a kicsit. „November 15-én édesanyámnak sikerült kijuttatnia engem a gettóból és keresztény barátaihoz vitt el, két zacskó kíséretében: az elsőben az összes értéktárgya, a másikban három levél lapult” – emlékezik vissza Shachne Berger. Az első levél a keresztény házaspárnak szólt, akikre a gyermeket bízták: meghagyták nekik, hogy zsidóként neveljék föl a kicsit és a szülők elhalálozása esetén adják vissza népének, a zsidóknak. A második levelet gyermeküknek szánták a szülők: elmagyarázták benne, hogy hatalmas öröm számukra biztonságban tudni őt az idegeneknél, majd feltárták előtt származását azt kívánva, hogy felnőve legyen büszke zsidóságára. A harmadik levél a nagymama végrendeletét tartalmazta, amelynek értelmében az 1940-ben született Shachnét, akit megbízható emberek gondjaira b íztak, abban az esetben, ha a családból senki nem maradna életben, a washingtoni rokonok vegyék magukhoz. A szomorú jóslat hamar beigazolódott: 1943 márciusában a krakkói gettót rövid úton fölszámolták és a kisgyerek szüleit Auschwitzba deportálták, ahonnan soha nem tértek vissza. A kicsi megmenekült, de a veszély még nem múlt el: „’42 és ’45 között folyamatosan menekültünk egyik házról a másikra, egyik városból a másikba – emlékezik vissza Shachne. Sok ellenséges és antiszemita lengyel gyanakodott, k ülsőm alapján zsidónak vélt. Ha följelentenek, fogadott szüleimre halál várt volna.” Időközben az örökbefogadó házaspár mélyen megszerette a kisgyereket. A mostohaanya hamar elfeledkezett az ígéretéről és hivatalosan is adoptálni akarta a kicsit, jó katolikust nevelni belőle. Hogy megkeresztelje, fölkeresett egy fiatal papot a plébániáján és föltárta előtte a történetet. A nő akaratát hallva a pap megkérdezte, mi volt a vér szerinti szülők kívánsága, amikor rájuk bízták a gyereket. Amikor a nagymama végrendelete is napvilágra került, a lelkipásztor megtagadta a kis Shachne megkeresztelését. A papot Karol Wojtiłának hívták.

A jövőbeli pápának köszönhetően Shachne elutazhatott Amerikába, ahol anyai rokonai várták. „Nyolc év telt el azután, hogy a krakkói gettóban nagymamám megírta a végrendeletét – mondta visszaemlékezésében az egykori gyermek. Végül teljesült az óhaja.” Shachne már vallását gyakorló zsidó, nős és két gyermek atyja volt, 1978 őszén, amikor az örökbefogadó katolikus nő, akivel végig levelezésben álltak, elmondta neki a teljes igazságot: „Akkor először fedte föl előttem, hogy megpróbált megkereszteltetni és katolikusként fölnevelni. De egy fiatal pap, Karol Wojtiła megállította, aki később krakkói bíboros, majd II. János Pál néven pápa lett.