2005-01-19 17:21:07

Általános pápai kihallgatás január 19-én


Szerdán délelőtt féltizenegy órai kezdettel a vatikáni VI. Pál teremben a Szentatya megtartotta a szokásos általános kihallgatást, amelyen a világ számos országából érkezett zarándok vett részt. Olasz nyelvű katekézisében, amely rövidebb formában világnyelveken is elhangzott, a Pápa a keresztények egységéért végzett imahéttel foglalkozott, amelyet szinte a világ minden országában január 18-a és 25-e között tartanak.

Az elmélkedés és az ima napjairól van szó, amelyek rendkívül alkalmasak arra, hogy emlékeztessük a keresztényeket: Krisztus akarata szerint minden megkeresztelt kötelessége, hogy törekedjen a teljes egység helyreállítására.

Az egységhétre néhány hónappal azelőtt kerül sor, hogy megemlékezünk a II. Vatikáni ZsinatUnitatis redintegratiok. dekrétuma közzétételének negyvenedik évfordulójáról. A dokumentum kulcsfontosságú szöveg, amely a katolikus egyházat szilárdan és visszavonhatatlanul kötelezi el az ökumenikus mozgalom mellett.

Idén, az ökumenikus imanyolcad témája alapvető igazság elé állít bennünket: Krisztus az egyház alapja. A zsinat erőteljesen leszögezte, hogy az egységért végzett ima minden ökumenikus mozgalom kiindulópontja. Mivel a keresztények kiengesztelődése felülmúl minden emberi erőt és képességet, az ima juttatja kifejezésre a soha nem csalatkozó reményt, a mindent megújító Úrba vetett bizalmat. Az imához szorosan kapcsolódik az ész, az érzelmek, az emlékezet megtisztítása. Ezáltal válik annak a „belső megtérésnek” a kifejezésévé, amely nélkül nincs valódi ökumenizmus. Az egység végső soron Isten ajándéka, amelyért fáradhatatlanul kell imádkozni, alázatban és igazságban.

Az egység iránti vágy egyre inkább terjedés mélyül, új kezdeményezéseket ébresztve. Az Úr lehetővé tette tanítványainak, hogy a közelmúltban is a párbeszéd és az együttműködés fontos kapcsolatai jöjjenek létre. A szakadás feletti fájdalom egyre inkább érződik napjaink kihívásaival szemközt, hiszen az emberek világos és egybehangzó evangéliumi tanúságtételt várnak minden Krisztus hívő részéről.

Rómában, a szokáshoz híven, az egységhét január 25-én vesperással ér véget a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában – mondta a Pápa, majd köszönetét fejezteki Walter Kasper bíborosnak, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökének, aki ezen a liturgikus találkozón képviseli őt. A szertartáson részt vesz számos keresztény egyház és felekezet képviselője. A Szentatya – aki lélekben egyesül velük - arra kérte az általános kihallgatás résztvevőit, hogy imádkozzanak ők is a hívők egész családja mielőbbi, Krisztus által akart teljes egységéért.

A Szentatya a honfitársaihoz intézett szavaival is arra buzdított, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az ökumenikus találkozókon és a közös imádságon. „Imádkozzunk Istenhez, hogy adja meg a kölcsönös megértés és az egység ajándékát” – fohászkodott lengyelül a Pápa.

Az általános kihallgatás végén a Szentatya köszöntötte a Neokatekumenális út lelkiségi mozgalom jelenlévő tagjait: papokat, szeminaristákat és laikus híveket. Megköszönte az új evangelizálásban betöltött fontos szerepüket és kifejezte reményét, hogy jelenlegi római értekezletük során engedelmes lélekkel sikerül elmélyíteniük azt a témát, hogy miként valósítsák meg a közösséget a helyi egyházak főpásztoraival, valamint az illetékes szentszéki szervekkel. „Ezzel egyre hatékonyabban hozzájárultok majd az evangélium ügyéhez” – mondta még a Szentatya a Neokatekumenális út tagjainak.








All the contents on this site are copyrighted ©.