2004-12-29 16:42:24

Év végi eseményszemle a spanyolországi és a latin-amerikai helyi egyházban


A Vatikáni Rádió spanyol nyelvű szerkesztősége által összeállított áttekintésből kiderül, hogy Latin-Amerikában nagy visszhangja volt a48. NemzetköziEucharisztikus Kongresszusnak, amelyre a mexikóiGuadalajarábankerült sor2004. október 10-e és 17-eközött. E fontos esemény alkalmat adott arra is, hogy bemutassa a térség országainak népi vallásosságát. II. János Pál Pápa már az „Amerika-szinódus” főtitkárságával folytatott találkozó során elmondta: „A népi vallásosság nagy ajándék, amelyet az isteni kegyelem fakasztott Amerikában és amely mélyen gyökerezik a kontinens nemzeteiben.” A Pápa hozzátette, hogy a földrészre jellemző népi vallásosság megfelelő irányítással hasznos segítő eszköz lehet a hívők számára abban, hogy a szekularizáció kihívásaival szembenézzenek.

Spanyolországbannagy jelentőségű egyházi esemény volt acompostelai szentévmegünneplése. 2004. július 25-én, Jakab apostol, Spanyolország védőszentje liturgikus napján ünnepi szentmisét mutattak be a Santiago de Compostela-i székesegyházban.

ADominikai Köztársaságbana szegénység és a kábítószer-kereskedelem az országban uralkodó erőszak és bűnözés elsődleges oka – nyilatkozta a dominikai sajtónak Nicolás de Jesús López bíboros, aki szerint minden erőt és figyelmet az ezek elleni harcra kell fordítani. A szegénység fogalma magában foglal egy sor olyan tényezőt, amely súlyosan érezteti hatását az emberek életminőségében és jövőképében: a képzés, a munka, a holnap lehetőségei terén – magyarázta a bíboros, aki szerint többek között a szegénység az, ami az egyéneket a bűnözésre készteti - ezáltal növelve a kábítószer-kereskedelmet.

2004. december elejénTimothy Broglio érsek, apostoli nunciusaz erőszakhullám okait elemezve rámutatott, hogy a szegénység rohamosan nő. Ennek kapcsán a nuncius felszólította a dominikai nemzeti hatóságokat és a magánbefektetőket, hogy teremtsenek új munkahelyeket, hiszen ez az egyetlen lehetőség arra, hogy békés úton vessenek gátat a bűnöző csoportok közötti közti öldöklésnek és az újabb „toborzásnak”. Timothy Broglio érsek emlékeztetett arra is, hogy a közeli Haiti szigetén még nem állt helyre a közrend: az ember- és árucsempészetet kezében tartó haiti bűnszövetkezetekkel folyamatos az összetűzés a két országot elválasztó határ mentén, amelynek következtében 9 hónap leforgása alatt több, mint 1120 személy vesztette életét.

Kolumbiában37 év börtönbüntetésre ítélték a fegyveres felkelők csoportjához tartozó két gerillát, akik 2002-ben főszerepet játszottakJorge Enrique Jiménez Carvajal püspökelrablásában.

ChilébenHurtado atya szentté avatásárakészülnek, az ünnepi esemény pontos dátumát a februári konzisztóriumon határozzák majd meg. Várhatóan 2005. második felében a Pápa szentté avatja boldog Alberto Hurtado Cruchaga, jezsuita atyát, a szegények és hajléktalanok segítőjét.








All the contents on this site are copyrighted ©.