2004-12-21 16:22:24

Modern multimédia Mária-központ van születőben Názáretben


A názáreti katolikus püspök bejelentette, hogy a városban készülőben van az első Máriának szentelt művészeti, lelkiségi és teológiai központ, amelyet a legmodernebb multimédiás technológiával látnak el. A tervről, Giacinto-Boulos Marcuzzo, jeruzsálemi segédpüspök is tájékoztatta Rómában a XXI. Mariológiai Világkongresszus résztvevőit december elején. Az Angyali Üdvözlet bazilika közelében fekvő épületekben, 3000 négyzetméternyi területen kap helyet a központ, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Mária történelmi szerepét vizsgálja, kezdve éppen Názáret városával. A kutatás a következő területeket érinti: Názáret városa történelemben, az egyház történetében, a gondolkodás, a kultúra, a keresztény művészet, az ikonográfia történetében és a zenében. Arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a városnak, amelyben a Szent Család élt, egyetemes szerepe van, hiszen bizonyos értelemben a világ valamennyi Mária búcsújáróhelye Názáretből fejlődött ki.

A k özpont létrehozásának terve már a 90-es években elkezdődött a város muzulmán polgármesterének javaslatára. A megvalósításhoz nagymértékben hozzájárult a Názáreti Mária Társulat nevű francia intézmény. A kezdeményezés nagy érdeklődést váltott ki a világ számos Mária-kegyhelyén, amelyek jelezték támogatási szándékukat. A központ az un. Fehér Mecset közelében fekszik, amely a régészek szerint eredetileg Jézus zsinagógája volt. A mecset jelenlegi vezetője, akit a Marcuzzo püspök a párbeszédre nyitott és toler áns muzulmánként jellemzett, lelkesedéssel fogadta a tervet.

Amint a püspök római tartózkodása során mondta: a názáreti Mária központ létesítésének terve Michel Sabbah jeruzsálemi pátriárkán kívül a Szentföld valamennyi keresztény egyházának tetszését el nyerte, a szentföldi ferences kusztódia támogatásával együtt. Hasonlóképpen a zsidó vezetők is bátorításukat fejezték ki a kérdés kapcsán.

A római Nemzetközi Mariológiai Kongresszus résztvevőinek alkalma volt arra, hogy megismerkedjen a Názáreti Mária központ első konkrét produkciójával. A római Szent Antal bazilikában bemutattak egy képekből és hangokból alkotott multimédia művet, amelyet Thomas Pouzin eredeti zenei alkotása kísért, a prágai Filharmonikus Zenekar előadásában. Ez a valódi művészi képfesztivál a Názáreti Szűzanyával való találkozás alkalma akar lenni. Amint Pietro Sambi érsek, izraeli apostoli nuncius, jeruzsálemi és palesztinai apostoli delegátus mondta: a központ megálmodói azt szeretnék, ha a terven keresztül a látogatók felfedeznék a ke resztény élet értelmét és örömét.








All the contents on this site are copyrighted ©.