2004-11-24 15:57:17

A szentföldi keresztény felekezetek közös felhívása a világ keresztényeihez


Most történt először, hogy a Szentföld keresztény egyházai és egyházi közösségei közösen írták alá azt a felhívást, amelyben kérik a világ keresztényeit, hogy látogassanak a szenthelyekre. A dokumentumot a következő vallási vezetők látták el kézjegyükkel: a ferences kusztosz, Pierbattista Pizzaballa atya, Pietro Sambi érsek, apostoli nuncius, a görög és az orosz ortodox, valamint az örmény és a protestáns egyházak képviselői. Nagyon sok olyan dolog van, ami megosztja a keresztényeket, de több, az ami összeköt bennünket. A Szentföld egyike ezeknek – mondta a szentföldi kusztosz XXIII. János pápa híres szavai nyomán.

Sambi érsek azt hangsúlyozta, hogy a szentföldi zarándoklat az öröm és a lelki gazdagodás forrása, amely ugyanakkor anyagi és lelki bátorítást is jelent az ott élő kis keresztény közösségnek. Számos palesztin keresztény számára a turizmus jelenti a megélhetést. Mindezek mellett a zarándokok jelenléte megteremtené a béke légkörét, amely enyhíthetné az izraeliek és palesztinok közötti állandó politikai feszültséget. A szentföldi keresztény egyházak képviselőinek közös levele fájdalommal említi, hogy csökkent a keresztények száma, ma már a lakosságnak csak 1,6 százalékát alkotják. 2000-ben 2 millió 600 ezer turista látogatott el Izraelbe, akiknek 60 százaléka keresztény zarándok volt. A palesztin-izraeli konfliktussal kapcsolatos biztonsági problémák miatt csökkent a zarándokok száma, 2004-ben az izraeli idegenforgalomnak csak a 28 százaléka volt vallásos turizmus.








All the contents on this site are copyrighted ©.