2004-11-02 17:09:07

Az iraki miniszterelnök közelgő vatikáni látogatása


Emmanuel Delly bagdadi káld pátriárka közölte, hogy Ijad Allawi iraki miniszterelnök a hét során a Vatikánban találkozik II. János Pál pápával. A látogatásra november 4-én kerül sor. Mint ismeretes a Szentszék erősen ellenezte az Irak ellen indított háborút, jelenlegi álláspontja pedig az, hogy az ügyvivő kormány támogatásával mielőbb újjá kell építeni az országot. Hasonló gondolatokat fejezett ki a Szentatya október 27-én, a szerdaiáltalános kihallgatás alkalmával, amikor felszólította az iraki keresztényeket, hogy a többi vallási közösséggel együtt fáradozzanak nemzetük intézményeinek újjáépítésén. A pápa ez alkalomból elmarasztalta az országban egyre gyakoribbá váló emberrablásokat, valamint a „vak és barbár terrorizmust”, amely annyi ártatlan áldozatot követel.

Az Amerikai Egyesült Államok püspöki kara ez elmúlt napokban levelet intézett Ijad Allawi iraki miniszterelnökhöz, amelyben a főpásztorok „mélységes aggodalmukat” fejezik ki az országban végrehajtott „céltudatos erőszak” miatt, amelynek egyre gyakrabban a keresztények az áldozatai és amelyek „közvetlen veszélyt jelentenek a vallásszabadság számára.” John Ricard, az USA katolikus püspöki karának nemzetközi felelőse, aki kézjegyével látta el az iraki miniszterelnöknek küldött levelet, hangsúlyozta, hogy a növekvő intolerancia veszélyt jelent a demokrácia számára, amelyért pedig a miniszterelnök „oly keményen” küzd, és amelyet az irakiak nagy többsége is remél. A vallásszabadság életfontosságú az iraki demokrácia számára – olvassuk az amerikai püspökök levelében, akik végül imáikról biztosítják az iraki népet, abban a törekvésükben, hogy képesek legyenek folytatni a demokratikus és békés Irak építését. John Ricard püspök hasonló tartalmú levelet intézett Colin Powel amerikai külügyminiszterhez is. (Itt emlékeztetünk arra, hogy amerikai felmérések szerint Irakban eddig százezerre teszik a háború halálos áldozatainak számát, akiknek a fele nő és gyermek.)








All the contents on this site are copyrighted ©.