2004-10-30 14:20:18

Spanyolországban engedélyezték az őssejt-kutatást


A spanyol szocialista kormány pénteken engedélyezte az emberi embriókból nyert őssejtekkel való kísérletezést. A lépés annál is inkább megdöbbentő, mert az előző kormány alig egy éve hozott egy ellentétes törvényt, amely azonban – a sok jogi kitétel miatt – soha sem lépett érvénybe. A kormány mostani döntése által úgymond „a tudósok munkába lendülhetnek”.

Maria Teresa Fernández de la Vega miniszterelnök-helyettes asszony a következőképpen fogalmazott: „nem etikus akadályozni vagy gátolni a tudósokat képességeik és tudásuk gyakorlásában, amikor az a betegségek gyógyítására irányul”. A törvény értelmében csak olyan emberi embriók őssejtjeit használhatják fel, amelyeket már létrehoztak mesterséges megtermékenyítések során, de amelyek végül nem lettek az anyaméhbe beültetve – másként fogalmazva: a lefagyasztott és fölösleges emberi embriókról van szó.

Mint ismeretes, a tavaszi választások óta a spanyol szocialista kormány rekordsebességgel liberalizálja a mediterrán ország törvényeit: elismerték az egyneműek házasságát, gyorsították és könnyítették a válást, most engedélyezték az emberi embriókból nyert őssejtekkel való kísérletezést, de a tervek között szerepel a hitoktatás törlése az iskolai tanrendből, illetve az abortusz teljesen szabaddá való tétele.

Egy spanyol püspök nemrég úgy fogalmazott, hogy az ország törvényes rendjének ilyen gyors és nagy mérvű átalakítása már nem kormányváltás, hanem puccs.








All the contents on this site are copyrighted ©.