2004-10-20 16:06:07

Herranzbíboros a laikus totalitarizmus veszélyéről Európában


Az „il Giornale” című lap keddi számában beszélgetés jelent meg Julian Herranz bíborossal, a Pápai Törvénymagyarázó Bizottság elnökével. A főpap kifejtette, hogy napjainkban a laikus fundamentalizmus túláradásának lehetünk tanúi. Ennek jele Rocco Buttiglione olasz katolikus filozófus kinevezésének megtagadása az Európa Parlamentben, a francia pap kitiltása az iskolából, mert ott reverendábanjelent meg, vagy a német szerzetesnővérek esete, akiknek állami előírásra hivatkozva megtiltották a rendi öltözet viselését.

Herranz bíboros kifejtette, hogy a kereszténység támogatja az állam és az Egyház szétválasztását – az iszlám törvényeket követő országokban láthatjuk annak tragikus következményeit,ha ez nem történik meg. Azonban az államlaikussága nem keverhető össze a laicizmus szellemi irányzatával, amely olyan totalitarizmushoz vezet, amelyben megfosztják az embert egyik legalapvetőbb jogától: a szabad vallásgyakorlástól. Egy ilyen filozófiáranem lehet demokráciát felépíteni, mert annak autentikus értékekre kell alapulnia. Ezek között szerepel a szabadság is, amely azonban elválaszthatatlan az igazságtól, hisz anélkül csak szabadosság és nihilizmus létezhet, valódi szabadság nem.

Az azonos nemű párok úgynevezett „házasságának” spanyolországi engedélyezése kapcsán Herranz bíboros elmondta: elegendő a józan ész annak belátásához, hogy azonos neműek közötti kapcsolat soha nem lehet autentikus házasság. Ugyanígy képtelenség ilyen pároknak gyermeket örökbefogadni, hisz ezáltal a gyermek jogait veszik semmibe. Végezetül Herranz bíboros még hozzátette: Hinni kell az emberi értelemben. Ezért újra kell olvasnunk II. János Pál pápa nagy jelentőségű enciklikáját, a Fides et ratio-t.








All the contents on this site are copyrighted ©.