2004-10-19 16:45:47

Zsidó-katolikus közös nyilatkozat


Az izraeli főrabbinátus és a zsidósággal való vallási kapcsolatok szentszéki bizottsága által létrehozott kétoldalú bizottság október 17. és 19. között ülést tartott a Róma melletti Grottaferrataban. A találkozón a következő nyilatkozatot tették közzé:

Annak a ténynek a tudatában, hogy közösségeinkben nem eléggé elterjedt annak a jelentős változásnak az ismerete, amely a katolikusok és a zsidók közötti kapcsolatokban végbement, valamint bizottságunk munkájának, az igazságos és etikus társadalomról folytatott jelen megbeszéléseinknek fényében kijelentjük:

    Nem vagyunk egymás ellenségei, hanem egyértelműen partnerek vagyunk abban, hogy meghatározzuk az alapvető erkölcsi értékeket az emberi társadalom túlélése és java számára.

2. Jeruzsálem Ábrahám minden gyermeke számára szent jelleggel bír. Felszólítunk minden illetékes hatóságot, hogy tartsa tiszteletben ezt a jelleget és akadályozza meg azokat a tetteket, amelyek megsértik a Jeruzsálemben élőés Jeruzsálemhez ragaszkodó vallási közösségek érzékenységét.

3. Felszólítjuk a vallási közösségeket, hogy nyilvánosan tiltakozzanak, amikor tiszteletlen cselekedetekre kerül sor vallási személyek, jelképek, illetve Szent Helyek ellen, mint például temetők meggyalázása, vagy a közelmúltban a jeruzsálemi örmény patriarkátus elleni támadás. Közösségeiket neveljék arra, hogy tisztelettel és méltósággal viselkedjenek mind a személyek felé, mind a hitükhöz való ragaszkodást illetően.

A nyilatkozatot mind Izrael, mind a Szentszék részéről 6-6 fő írta alá. A szentszéki küldöttség tagjai között vannak Jorge María Mejía, valamint Georges Cottier bíborosok. Az izraeli delegációt 5 rabbi, valamint a jeruzsálemi székhelyű izraeli fő rabbinátus igazgatója alkotja.








All the contents on this site are copyrighted ©.