Általános pápai kihallgatás október 13-án

Esős arcát mutatta Róma annak a tizenötezer zarándoknak, aki kevéssel fél tizenegy előtt elfoglalta helyét a Szent Péter-téren, hogy részt vegyen a szerdai általános pápai kihallgatáson. A szemerkélő eső egy csapásra elállt, amikorII. János Pál Pápa megérkezett a térre. Pápamobiljáról ezért eltávolították a lehajtható tetőt, hogy a hívek jobban lássák a Szentatyát, aki ígykörbejárt,üdvözölve a zarándokokat, majd elfoglalta helyét a bazilika előtti emelvényen. A katekézis felolvasása és a különböző nyelven történt köszöntések alatt az idő csodálatos módon „megkegyelmezett” a híveknek és csak a kihallgatás hivatalos részének lezárása után kezdett el újból esni az eső. A tizenötezer zarándok között magyarok is voltak, akiket személyesen köszöntött a Pápa: „Isten hozott bennetek(et), kedves magyar zarándokok, akik Budapestről jöttetek! Szeretettel köszöntelek bennetek(et)! Szívesen adom rátok apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Ezen kívül francia, angol, német, spanyol, portugál, lengyel, horvát, valamint cseh, szlovák és olasz nyelven szólt a Pápa a hívekhez. Németül köszöntötte Németországból, Svájcból, Ausztriából, Lichtensteinből érkezett híveket, különös tekintettel a római Collegium Germanicum et Hungaricum vendégeire, akik a papszentelés alkalmából az Örök Városba zarándokoltak. A fiatalokhoz, betegekhez és ifjú házasokhoz intézett szavaiban a Pápa arra buzdította valamennyiüket, hogy a eucharisztikus év kezdetén a Szűzanya, az eucharisztia asszonya példájárakövessék Jézust, az igazság és az élet útját. „Végezzetek gyakran szentségimádást!” – mondta még a Pápa, végül apostoli áldását adta a zarándokokra.

Az általános kihallgatás során mondott katekézisében Szent Pál efezusiakhoz írt leveléhez fűzte gondolatait. A levél elején olvasható ünnepélyes áldás, amely az emberiség ajkáról száll fel az Atyához a mennybe, mély teológiai és spirituális tartalommal rendelkezik, a hit és talán az apostoli idők egyháza liturgiájának csodálatos kifejezése.

A vesperás liturgiájában hetenként négy alkalommal is elhangzik ez a himnusz, hogy a hívek szemlélhessék ezt a Krisztusról készített nagyszabású ikont. Krisztus a keresztény lelkiség és istentisztelet középpontja, de egyben az egység és a világegyetem, valamint az egész történelem értelmének alapelve.

Isten Egyszülött Fiának üdvözítő műve az öröktől fogva létező isteni tervvel kezdődik, amelyet Krisztus hivatott megvalósítani. Ebben a tervben mindenekelőtt felragyog az az emberekre vonatkozó elhivatottság, hogy „szentek és feddhetetlenek” legyenek, nem annyira az istentiszteleti szertartások rituális szintjén, - mint ahogy ezt az Ószövetségben az áldozati szertartások esetében használt jelzők sugallják, - hanem sokkal inkább a „szeretetben”. Tehát belső, egzisztenciális életszentségről, erkölcsi tisztaságról van szó – mondta katekézisében a Szentatya. Számunkra az Atya még egy további célt is kitűzött: Krisztus révén arra szánt bennünket, hogy fogadjuk el a gyermeki méltóságot, váljunk a Fiúban gyermekeivé, Jézus testvéreivé. A kegyelemnek ez az ajándéka a „szeretett Fiú”, az Egyszülött Fiú révén árad ránk.

Az Atya így gyökeresen átalakít bennünket: tökéletesen megszabadít a gonosztól, Krisztus vére által megvált bennünket, kegyelme bőségének arányában megbocsátja bűneinket. Krisztus keresztáldozata, a szeretet és a szolidaritás legmagasabb rendű tette, a fény, a „bölcsesség és okosság” bőséges áradatát ontja ránk. Megújult teremtményekké váltunk: bűneink eltörlésével megismerjük az Úr teljességét. Mivel a bibliai nyelvezetben az ismeret a szeretet kifejezése, még mélyebben behatolunk az isteni akarat titkába, misztériumába.

Egy ilyen titok, vagyis egy transzcendens és tökéletes terv, amelynek tartalma egy csodálatos üdvösség terve: „összefoglalni Krisztusban, mint főben, mindent, ami mennyben és földön van”. A görög szöveg azt sugallja, hogy Krisztus „kefalaion”, vagyis az a tengelypont, az a központ, amely felé minden tart és amelyben az egész teremtett világ értelmet nyer. Ugyanez a görög szó egy másik, az efezusiakhoz és a kolosszeiekhez írt levélben gyakran szereplő kifejezést idéz, amely a „kefale” azaz a „fej” szó. Ez jelöli azt a szerepet, amelyet Krisztus tölt be az Egyház testében.

A kolosszeiekhez intézett levél kitágítja látókörünket, tekintetünket a kozmoszra irányítja, magába foglalva egyben Krisztus művének egyházitávlatait is. Krisztus mindent kibékített magával, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal, hogy „keresztjének vérével békességet szerzett mindennek”.

A Szentatya végül egy ősi imával adott hálát Krisztus bennünk végbe vitt megváltó művéért. Az első keresztény közösségeknek ezt az imáját egy negyedik századból származó papirusz őrizte meg az utókor számára: „Hozzád fohászkodunk Urunk. Te ismersz mindent, semmi sincs rejtve előtted, te vagy az igazság Mestere. Te teremtetted a világegyetemet és minden élőlényen te őrködsz. Te vezeted az igazság útján mindazokat, akik a sötétségben és a halál árnyékában voltak. Te minden embert üdvözíteni akarsz és meg akarod velük ismertetni az igazságot. Mi mindnyájan dicsőítő és hálaadó himnuszt éneklünk neked. Te megváltottál bennünket egyszülött Fiad drágalátos és szeplőtelen vérével, megmentettél minden eltévelyedéstől és rabságtól. Megszabadítottál bennünket a gonosztól, dicsőséget és szabadságot adtál nekünk. Holtak voltunk, de testben és lélekben újjászülettünk Szentlelked által. Tisztátalanok voltunk és te megtisztítottál bennünket. Arra kérünk tehát irgalmas Atyánk és vigasztaló Istenünk, hogy szilárdíts meg bennünket hivatásunkban, imádásunkban és hűségünkben. Erősíts meg bennünket Urunk, a te erőddel. Világítsd meg lelkünket vigaszoddal. Add, hogy a mennyek, ne a föld javait keressük és szemléljük. A te kegyelmed ereje révén így dicsőíthetjük a mindenható, legszentebb és minden dicsőítésre méltó hatalmat, Jézus Krisztusban, szeretett Fiadban, a Szentlélekkel együtt, mindörökkön örökké, Amen”.