2004-10-12 17:31:34

Az iraki keresztények drámai helyzete Moszulban


A bagdadi káld pátriárka diplomatikus nyilatkozataival ellentétben – miszerint Irakban a keresztények és a muzulmánok egyformán szenvednek a terrorizmus miatt – drámai tanúságtétel érkezett Moszulból. Nizar Semaan szír szertartású iraki pap a következő nyilatkozatot adta a Fides missziós hírügynökségnek: „A félelem légköre uralkodik a moszuli keresztények között, ahol fényes nappal fenyegetések érik őket,és senkinek sincs elég hatalma ahhoz, hogy megállítsaa radikális muzulmán csoportok erőszakos tetteit.Szélsőséges szunnita csoportok az utóbbi hetekben megfenyegették a papokat, a domonkos atyákat, az összes kereszténnyel együtt, és arra akarnak kényszeríteni minden keresztényt, hogy hagyja el a várost. A keresztény vállalkozók el sem tudják adni üzleteiket, mert nem találnak vevőt. Az imám ugyanis a pénteki imádság alkalmával ezt tanácsolta: „ne vegyetek meg semmit, mert a „hitetlenek” – azaz a keresztények – úgyis kénytelenek lesznek elhagyni a várost, és akkor mi ingyen jutunk hozzá a vagyonukhoz.”

A helyzet szemléltetésére az iraki pap egy egyébként békés muzulmán ember szavait idézte: „egész héten nyugodt vagyok, de a pénteki imádságon az imám szavait hallva, a lelkem megtelik gyűlölettel és erőszakkal a keresztények iránt,és elveszítem józan ítélőképességemet.” Akeresztények már az utcára sem mehetnek ki nyugodtan: állandó sértegetések érik őket, főként a lányokat, akik pl. kénytelenek fátyolt viselni, egyébként be se engedik őket az egyetemi órákra.

A keresztény lakosság kiszolgáltatottsága teljes. Ha az amerikaiaktól kérnek segítséget, akkor árulóknak tekintik őket, ha a kurdokhoz fordulnak védelemért, azzal vádolják őket, hogy Irak egysége ellen dolgoznak. Azok a jószándékú moszuli muzulmánok, akik nem értenek ezzel egyet, nem mernek kiállni a keresztények mellett, mert ezzel saját életüket kockáztatnák. Számtalan jómódú iraki keresztény külföldre, Szíriába, Jordániába menekül, vagy északon a kurdoktól kér védelmet. De a muzulmán értelmiségiek is súlyos nyomás alatt élnek. Orvosok, mérnökök, egyetemi tanárok elhagyták az országot, akik itt maradtak, azoknak az állandó fenyegetettség és anyagi zsarolás a sorsa. Itt tehát nyílt küzdelem folyik a tehetséges emberek és mindazok ellen, akik az ország helyzetének rendezésénfáradoznak. A szélsőségesek éppen ezt akarják: elűzni a kultúra embereit és a vállalkozókat, hogy aztán Irakban egyedül a terroristák garázdálkodhassanak. Így az ország a tudatlanok és az iszlám radikáliscsoportok játékszerévé válik.

A Fides missziós hírügynökségnek adott drámai helyzetjelentését Nizar Semaan iraki pap ezzel a felhívással zárta: „Arra szeretném kérni a nemzetközi társadalmat és minden jóakaratú embert, hogy segítsen a vérengzés megakadályozásában, nem szabad megvárni, hogy a helyzet olyanná váljon, mint Darfurban. Azonnal cselekedni kell, a világnak meg kell érteni a mi szenvedésünket. Mi Irakban szeretnénk maradni. Milyen jövője lesz ennek az országnak, ha a keresztények elmenekülnek innen? A keresztények jelenléte nagyon fontos eleme lenne az iraki demokrácia építésének”.







All the contents on this site are copyrighted ©.