2004-10-02 14:09:47

A boldoggá avatás elé


Ezekben a gyönyörű római októberi napokban látogatók tömege jár kel az örökvárosban, főként a Szent Péter tér környékén, köztük a számtalan zarándok is, akik a vasárnap délelőtti boldoggá avatásra érkeztek Rómába. Mint ismeretes az egyház 5 új leendő boldoga között van IV. Károly magyar király is.

A 14 országból érkezett hivatalos küldöttség sorában Magyarországot Szili Katalin, a parlament elnöke, míg Szlovákiát a kormány alelnöke, Csáky Pál képviseli. A szertartáson jelen lesznek: a Szuverén Máltai Lovagrend Nagymestere, három európai uralkodó ház képviselői, sőt még Tajvanról egy kínai miniszter is.A kiterjedt Habsburg rokonság számos tagja, köztük IV. Károly fia, Habsburg Ottó is megérkezett a vasárnapi boldoggá avatásra, Rómába.

A magyar egyház részéről a boldoggá avatáson részt vesz Erdő Péter bíboros, prímás, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, valamint Spányi Antal székesfehérvári és Mayer Mihály pécsi megyéspüspökök. A zarándokok október másodikán, szombaton délután 5 órától a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában gyűltek össze közös imádságra és esti szentmisére. A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás végezte.








All the contents on this site are copyrighted ©.