2004-09-22 16:19:49

Általános pápai kihallgatás


Szerdán borongós, hűvös idő köszöntötte a Szent Péter téri általános pápai kihallgatásra elzarándokolt tizennégyezer hívőt. Az idő múlásával azonban a felhők eloszlottak, s mire a Szentatya castel gandolfoi palotájából megérkezett, már őszi napsütésben fürödtek Bernini kolonádjainak oszlopai. Idén ez volt az utolsó kihallgatás, amely után a Pápa még visszautazott nyári rezidenciájára, hiszen jövő hét szerdán végleg visszatér a vatikáni Apostoli Palotába.

Miután a szokásosnál hosszabb útvonalon a pápamobil bejárta a teret, II. János Pál pápa kissé fáradt hangon, de egyértelmű gesztusokkal olvasta fel katekézisének központi részét. Szent Péter apostol első levele második fejezetének Krisztus-himnuszát (1Pét 2,21-24) választotta elmélkedése alapjául a Szentatya, amely a szenvedő Krisztus arcát mutatja fel nekünk. A himnuszban váltakozik a „mi” és a „ti” névmás, jelezve, hogy ezek a szentírási sorok az ősegyház imádságát, liturgikus lelkületét sugározzák. Mindazonáltal a leghangsúlyosabb, központi névmás az „ő”, amely Krisztusra utal.

Péter apostol leírása Izajás próféta könyvének negyedik énekére utal vissza, ahol Jahve szenvedő szolgájáról szól a szentíró. „Ami betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá… a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást… megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját.” (Iz 53,4.5.7) Ugyanígy a bűnös emberiség képe is feltűnik a prófétánál: „Mi mindnyájan tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért” (Iz 53,6).

Ez a két alak – a szenvedő Krisztus s a bűnös emberiség – találkozik a péteri himnuszban, amelynek szívében Krisztusnak az Atyába vetett bizalma áll: „… az igazságos bíróra bízta magát”(1Pét 2,23). Mintha Jézusnak a kereszten mondott szavai visszhangoznának itt: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46; vö. Zsolt 30,6).

Az emberréválásban Krisztus társunkká lett, magára vette „a mi bűneinket” (1Pét 2,24), de ugyanakkor mindig Isten Fiai is volt, és így velünk vállalt szolidaritása üdvözítő valóssággá lett – mondotta a Szentatya. Katekézise zárásaként lyoni Szent Irenaeust idézte a Pápa: „Csak egy és egyetlen Jézus Krisztus van, aki kiengesztelt minket Istennel, s mindenben tökéletes volt: amikor megütötték, nem viszonozta, s amikor elszenvedte a zsarnoki erőszakot, az Atyához imádkozott, hogy keresztre feszítői bocsánatot nyerjenek. Valóban üdvözített bennünket, ő Isten Igéje, az Atya Egyszülötte, Krisztus Jézus, a mi Urunk” (III, 16, 9).

Ezután francia, angol, német és spanyol nyelven elhangzott a katekézis rövid összefoglalása, majd a Szentatya köszöntötte a zarándokokat a nagy világnyelvek mellett még portugálul, lengyelül, szlovákul és olaszul. Az egybegyűlt hívek között ez alkalommal jelen voltak azok a pünkösdista hívek is, akik 1982-ben menekültek el a Szovjetunióból, az ottani üldözések és diktatúra miatt, és akiket olasz katolikusok fogadtak be és segítettek tovább az Amerikai Egyesült Államokba. Hét fős csoportjuk vezetője, Jevgenyij Breszenden elmondta: 1982. május 26-án, alig azután, hogy kimerülten s éhesen, 13 gyermekkel megérkeztek Olaszországba, módjában állt találkozni a Pápával. „Akkor ő meghallgatott, s megígérte, hogy mindenben segíteni fog bennünket. Megtartotta ígéretét.” Mint Breszenden elmondta, mai napig megrendül, amikor hallja az egykori menekültek tanúságtételeit arról a jóságról és befogadó szeretetről, amellyel Olaszországban találkoztak. Mostani látogatásuk során egy képet ajándékoztak a Pápának, kifejezve köszönetüket, s ugyanígy egy képet adnak át majd az olasz Parlamentben is, hálát mondva az országnak, amely segítette őket.

A kihallgatáson mintegy kétezer fős lengyel csoport is részt vett, akik hangos örömkiáltásokkal fogadták a hazájukból származó Szentatyát. Az olaszországi San Severo egyházmegyéjéből 2500 zarándok érkezett püspökük, Michele Seccia vezetésével, akik az Olasz Sportközpont által szervezett maraton-futáson vesznek részt. A különös, futva végzett zarándoklat a kihallgatás után, a Szent Péter térről indult, miután a Pápa megáldotta a futók által vitt béke-fáklyát, s szeptember 28-án az észak-olasz Tiranoban ér majd véget, ahol a zarándok futók megérkezésével veszi kezdetét az a jubileumi év, amelyet a Comoi Egyházmegye szervez a Szűzanya tiranoimegjelenésének 500. évfordulójára.

Az általános kihallgatás után II. János Pál pápa fogadta Mario Roberto Cassari címzetes érseket, elefántcsontparti, nigériai és burkina fasoi apostoli nunciust.








All the contents on this site are copyrighted ©.