2004-09-10 18:32:39

dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspök nyilatkozata a Vatikáni Rádiónak


Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án, Dr. Vojislav Kostunica, Szerbia kormányfője szabadkai látogatása alkalmával találkozott a történelmi egyházak vezetőivel is: Dr.Irenej Bulovic ortodox püspökkel, Dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspökkel, Nagytiszteletű Csete Szemesi István, református és Dolinszky Árpád, a magyar és németajkú hívek szuperintendensével és Samuel Vrbovsky, szlovák evangélikus püspökökkel. A nemzeti ellentétekkel kapcsolatban az egyházi vezetők többségükben evangéliumi hozzáállást szorgalmaztak a békés megoldás érdekében.

Az alábbiakban közöljükPénzes János, szabadkai megyéspüspök rádiónknak adott nyilatkozatát:

"Azt az álláspontot képviseltem, hogy az egyházak közötti jó kapcsolat, gondolok itt a magánlátogatásokra és az ünnepségeken való közös részvételre, megelőző hatással bír. A legutóbbi ilyen jellegű találkozó a testvéri ortodox egyház vezetőjével, Irenej püspök úrral, július 16-án a karmeliták templomában történt meg. A templom fennállásának 100-ik évfordulóján együtt voltunk a szentmisén és utána a testvéri agapén is. Hasonló találkozók évente többször is megismétlődnek. Az evangélium hirdetése nemcsak a templomban és az iskolában megy végbe, hanem mindenütt, ahol a történelmi egyházak képviselői összejönnek. Ez már magában véve az örömhír hirdetése. Itt felvetődik a kérdés, mekkora jelentőséget tulajdonítanak a médiák az ilyen találkozóknak.

A Miniszterelnök úrral leszögeztük: az egyházak csak az evangélium szellemében közelíthetik meg az ilyen és hasonló problémákat. Ez nem kis felelősség és egész bizonyosan nem könnyű feladat, de mindannyian hajlandók vagyunk ezt felvállalni. A miniszterelnök szó szerint idézte az evangéliumot: „Az igazság szabaddá tesz titeket”. Az egyházak elszántan folytatni akarják a békés megoldásra vezető testvéri összejöveteleket, melyek leghatásosabban megelőzik és orvosolják a felmerülő problémákat."








All the contents on this site are copyrighted ©.