A Szentatya üzenete a Szt.Egyed Közösség XVIII.Nemzetközi találkozójára

Kedden délután Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke felolvasta azt az üzenetet, amelyet II. János Pál pápa intézett a találkozó résztvevőihez szeptember 3-i keltezéssel.

A Szentatya elismerését fejezte ki az egyházak és egyházi közösségek, valamint a világ nagy vallásainak képviselőinek, akik a „Vallások és Kultúrák: egy új humanizmus bátorsága” témában megrendezett milánói találkozón vettek részt. A Pápa számára nagy örömet jelent, hogy az általa 1986 októberében, Assisiben kezdeményezett békezarándoklat tovább folytatódik és mind a résztvevők számát, mind gyümölcsét tekintve gyarapodik. Köszönetét fejezte ki továbbá a Szent Egyed Közösségnek, amely befogadta „Assisi lelkiségét”, bátran és kitartással újból és újból feléleszti azt, amelyre olyan nagy szüksége van mély meg nem értésektől és súlyos konfliktusoktól megterhelt korunkban.

A párbeszéd és a megértés lelkülete gyakran vezetett kiengesztelődéshez. Sajnos új konfliktusok léptek fel, sőt, olyan felfogás terjedt el, miszerint a vallások és civilizációk közötti ellentét a történelem elkerülhetetlen öröksége. Azonban ez nem így van! – szögezte le üzenetében a Szentatya. A béke mindig lehetséges! Együtt kell működni, hogy a kultúrákból gyökeresen kiirtsák a meg nem értés magvait, a mások letiprását célzó törekvéseket, a mások önazonosságának megvetését, amelyekből az erőszak és a háború kirobbanhat. A konfliktus soha nem elkerülhetetlen! A vallásoknak sajátos szerepük van abban, hogy felhívják az emberek figyelmét erre az igazságra, amely egyrészt Isten ajándéka, másrészt sok évszázad történelmi tapasztalatának gyümölcse. Ez az, amit a Pápa „Assisi lelkiségének” nevezett. A világnak arra van szüksége, hogy ebből a lelkiségből fakadjanak a békét megszilárdító meggyőződések és magatartásformák, megerősítve a nemzetközi intézményeket, elősegítve a kiengesztelődést.

A világnak szüksége van a békére. A hírekben minden nap értesülünk erőszakról, terrorista merényletekről, hadműveletekről. Néha az az érzésünk, hogy fokozatosan hozzászokunk az erőszak használatához, az ártatlanok vérének ontásához. Ezekkel az aggasztó adatokkal szemben – írta üzenetében a Pápa - a Szentírásban találom meg Jézus vigasztaló szavait: ”Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon!” Ezek a szavak reményt ébresztenek minden keresztény szívében, akik hisznek Krisztusban, aki a mi békénk.

A Pápaazzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy ne engedjen az erőszak, a bosszúállás és a gyűlölet logikájának, hanem kitartóan keresse a párbeszédet. El kell tépni azt a halált hozó láncolatot, amely a föld túl sok részét gúzsba köti és vérrel áztatja. Minden vallás hívei sokat tehetnek ennek érdekében.

Néhány nap múlva – folytatta üzenetében a Szentatya – visszaemlékezünk arra a rettenetes szeptember 11-ére, amely 2001-ben az amerikai Egyesült Államok szívén ejtett halálos sebet. Három év elteltével sajnos, a terrorizmus még fenyegetőbbé vált. Arra van szükség, hogy minden módon kiküszöböljük a terrort elősegítő okokat, mint a nyomor, a kétségbeesés, a szívek üressége. A szolidaritás és a béke globalizálására van szükség – írta a Szentatya, kiemelve Afrikát, azt a földrészt, amely az északi és déli földteke közötti nagy egyenlőtlenséget testesíti meg. A Pápa aggodalmainak középpontjában a szeretett iraki nép áll. Minden nap imádkozik Istenhez, hogy adja meg az iraki nép számára azt a békét, amelyre az emberek nem képesek.

A milánói találkozó jól bizonyítja, hogy határozottan mindig a béke felé vezető valódi utat kell választani, amely soha sem az erőszak, hanem mindig a párbeszéd útja. Ismeretes, hogy az erőszak mindig erőszakot szül. A háború szélesre tárja a gonosz szakadékának kapuit. A háború mindig vereséget jelent, az ész és az emberség vereségét. Soha többé háborút!- ismételte meg felhívását a Szentatya, majd így folytatta: „Ez volt a meggyőződésem 1986-ban Assisiben, amikor arra kértem minden vallás képviselőit, hogy közösen összegyűlve fohászkodjanak a béke Istenéhez. Ma még jobban meg vagyok erről győződve: miközben csökkenek testi erőim, még erőteljesebben érzem az ima erejét”.

Az új humanizmushoz bátorságra van szükség, amelynek alapfeltétele az emberbe vetett bizalom. Célja, hogy kiküszöbölje a távolságokat, hogy megérlelje annak tudatát, hogy mindnyájan az egyetlen Isten teremtményei, vagyis az egyetlen emberi család tagjai, egymás testvérei vagyunk.