2004-08-31 17:37:02

Sajtórértekezlet a Katolikus Akció loretói zarándoklatáról


Kedden délelőtt fél 12-kor ismertették hivatalosan az újságíróknak a Szentatyának a világ Katolikus Akcióival történő találkozása lorétói programját. „Az Egyháznak szüksége van rád”. A Pápának erre a felhívásra válaszolva hirdette meg a Katolikus Akció nemzetközi fóruma a Világiak Pápai Tanácsával együttműködésben azt a nemzetközi kongresszust, amely kedden kezdődött a római „Domus Pacis”-lelkigyakorlatos konferenciaközpontban. „Kétszeresen is első alkalomról van szó – magyarázta Ciro Benedettini atya, a Szentszék sajtótermének igazgatóhelyettese -, ugyanis a II. Vatikáni Zsinatot követően első ízben gyűlnek össze a világ Katolikus Akciójának képviselői és ugyancsak először kerül sor a Pápával való találkozásra.” Stanislaw Rylko érsek, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a találkozó alkalmat teremt arra, hogy a Katolikus Akció tagjai visszataláljanak a forráshoz és ezáltal újra fölfedezzék a mozgalom karizmájának eredetiségét és aktualitását, valamint arra is, hogy reménységgel tekintsenek a jövőbe. Stanislaw Rylko érsek a Katolikus Akciót - ahogyan azt a Pápa is több ízben említette - az egyházban szerveződő társulatok új korszaka egyik főszereplőjének nevezte s emlékeztetett rá, hogy a mozgalom Olaszországban és határain kívül is új erőre kapott: „Dél-Kelet-Európa országai ma termékeny talajt jelentenek a Katolikus Akció számára, amely hosszú évtizedeken át be volt tiltva a kommunista rezsim alatt és amely most újjászületik.”- mondta Rylko érsek. Francesco Lambiasi nyugalmazott püspök, az olasz Katolikus Akció főlelkésze az újságíróknak azzal indokolta a zarándoklat helyválasztását, hogy Loreto ismert Mária-kegyhely s mint ilyen kitűnő helyszínt kínál a Szűzanya szavának hallgatására azért is – magyarázta a püspök -, mert az a kereszténység, amely eltávolodik Mária alakjától „testetlenné” válik. „Ezen kívül azért megyünk Loretóba – mondta Francesco Lambiasi püspök -, hogy párbeszédet folytassunk a társadalommal. Szükségünk van arra, hogy beszéljünk a legégetőbb témákról, amelyek barátainkat és az országban élő embereket foglalkoztatják. A Pápa felhívását követve akarunk eljönni majd Loretóból, mert a Katolikus Akció vagy missziós tevékenységet folytat, vagy nem is Katolikus Akció” – fogalmazott Lambiasi püspök. A keddi sajtótájékoztatón fölszólalt még Paola Bignardi, az Olasz Katolikus akció elnöke, aki ismertette a szeptember 1-5-ig tartó olasz nemzeti zarándoklat programját, továbbá emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi fórummal való kötelék az egyház egységének prófétai jele, valamint annak a szolidaritáson és reménységen alapuló globalizációnak a megnyilvánulása, amelyet II. János Pál Pápa annyira szorgalmazott.








All the contents on this site are copyrighted ©.