2004-08-30 17:03:27

A szudáni főpásztorok nyilatkozata a Darfurban dúló erőszakról


Az afrikai ország katolikus főpásztorai egy mindannyiuk által könnyen elérhető helyen, az ugandai Jiniában gyűltek össze és onnan intéztek sürgős felhívást az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, a világközvéleményhez, a szudáni kormányhoz és a két rivális lázadó csoporthoz. A nyilatkozatot, amelyben a püspökök tragikusnak nevezik a helyzetet, augusztus 26-án a Misna missziós hírügynökség hozta nyilvánosságra. (Mint ismeretes a szudáni polgárháború hátterét az ország fekete bőrű, keresztény vagy animista vallású népessége és az arab iszlám vallású népesség közötti kibékíthetetlennek tűnő ellentéte adja.)

Nyilatkozatukban a püspökök a szudáni nép számára sürgős segítséget kérnek. Igazságosságra és békére vágyó emberek ajánlják fel imáikat és anyagi támaszukat főként a darfuri térségben dúló erőszak miatt szenvedő népessége számára. Csak az utóbbi másfél év során 35 ezer ember életét oltották ki, 2 millió ember teljesen nincstelenné vált, 200 ezren pedig a szomszédos Csádban kerestek menedéket. Mindennapossá váltak a gyilkosságok, a terror, a nők elleni erőszak. A püspökök felhívást intéznek az ENSZ-hez, hogy gyakoroljon nyomást a szudáni kormányra, hogy a Janjaweed nevű arab milíciát fegyverezze le és állítsa bíróság elé a vérengzések elkövetőit. A szudáni főpásztorok azt kérik még a kormánytól, hogy ne akadályozzák a humanitárius segélyszállítmányok érkezését, hogy a nyomorúságban élő, földjéről elűzött lakosság mielőbb gyógyszerhez és élelemhez jusson. A szemben álló fegyveres csapatok és a kormány egyaránt fogadják el semleges felek béke közvetítő szolgálatait. A háború ugyanis nem a legjobb módja a problémák megoldásának – olvassuk a szudáni főpásztorok nyilatkozatában. A nemzetközi közösségnek szóló felhívásban a főpásztorok sürgős lépések meghozatalát kérik. Gyermekek, nők, idősek százezreinek életébe kerülhet, ha tovább húzzák az időt, felesleges vitákkal, kompromisszumokkal, politizálással. Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intézett szavaikban a főpásztorok megerősítik, hogy a darfuri térségben népirtás, a fekete lakosság ellen etnikai tisztogatás folyik. „Ismételten azt hangsúlyozzuk, hogy a béke igazságosság nélkül nem béke”. Ezekkel a szavakkal zárul a szudáni katolikus főpásztorok most közzétett nyilatkozata.








All the contents on this site are copyrighted ©.