2004-08-24 18:08:05

Helder Camara brazil érsekre emlékeznek


Egykori püspöki székhelyén, az észak-brazil Recife városban augusztus 23-a és 27-e között Helder Camara érsekre, a szegények pártfogójára emlékeznek. A VII. Teológiai Találkozó szolgál keretül arra, hogy az 5 évvel ezelőtt elhunyt főpásztor alakját méltassák. Helder Camarát hazájában úgy tartották számon, mint a II. Vatikáni Zsinat elkötelezett személyiségét, aki úgy értelmezte a zsinat tanítását, mint a legjobb lehetőséget kora egyházának megújítására. Amint az értekezlet egyik előadója hírügynökségi nyilatkozatában mondta: „Helder Camara lelkében a zsinat számtalan gondolatot indított el. Arról álmodott, hogy az egyház közelebb kerüljön az evangéliumhoz, nyitottabb legyen ökumenikus téren, sorsközösséget vállaljon a szegényekkel, segítse elő a népek fejlődését és a kölcsönös megértést, valamint a világ északi és déli részének párbeszédét.”







All the contents on this site are copyrighted ©.