Pápai üzenet a 25. Meeting-re Riminibe

II. János Pál pápa Rimini püspökéhez, Mariano De Nicoló-hoz intézett üzenetében is foglalkozott a város által vendégül látott Meeting-gel.

„Ezt a hagyományos rendezvényt, amely gazdagítja az olaszországi nyarak tartalmas programjait, idén 25.alkalommal tartják” – olvashatjuk az augusztus 6-án keltezett, most közzétettüzenetben. Jelentős célpont eléréséről van szó, amely aComunione e Liberazioneolasz lelkiségi mozgalom születésének 50. évfordulóját ünneplő eseményekhez kapcsolódik. Az egyházi mozgalom Luigi Giussani prelátus papi buzgóságából született meg –emlékeztet rá a Szentatya, hangsúlyozva, hogy két fontos évfordulóról van szó.

AMeeting idei témája - „Haladásunk nem abból áll, hogy azt hisszük, már megérkeztünk, hanem abból, hogy szüntelenül a végcél felé tartunk”- arra késztet, hogy elgondolkozzunk a korunk embereit drámai módon foglalkoztató legfogasabb kérdésekről.

A valóságban jól ismert, - aGaudium et speszsinati dokumentum szavaival- „az a hatalomérzet, mellyel a mai technikai fejlődés tölti el az embert”.

Különösen erős tehát a kísértés, hogy azt higgyük: az emberi alkotás saját magában megleli célkitűzéseinek igazolását. A tudomány és a technika különböző területein elért eredményeket sokan úgy tekintik, hogya priorielfogadhatók, tehát ezért védelmükre kelnek. Ezáltal az a vélemény alakul ki, hogyaz, ami technikailag lehetséges, önmagában véve etikailag is helyes. E felfogás szerint éppen azért, mert a tudományos ismeretek és az ember rendelkezésére álló technikai eszközök haladása ténylegesen egyre magasabbra helyezi a már megtehető és a még meg nem tehető közötti választóvonalat, az efféle haladás tehát a végtelenségig kitolná a helyes és a helytelen között húzódó határmezsgyét is. Ebben az olvasatban a haladás abszolút értékké, sőt, minden érték forrásává válna. Az igazság és az igazságosság nem lenne többé magasabb rendű fogalom, olyan szempont, amely az emberek számára viszonyítási pontot jelentene ítélethozatalaikban, és amelyet figyelembe kell venniük a haladást elősegítő tevékenységeikben is, hanem a valóság manipulálásának termékévé válna.

Mindenki számára világosak azok a drámai következmények, amelyek ebből a pragmatizmusból származnak – azaz abból a nézetből, hogy az elmélet jelentése azonos gyakorlati következményeivel . Ez az igazat és az igazságot emberileg alakítható fogalmaknak tekinti. Elég, ha például az embernek arra a kísérletére gondolunk, hogy megkaparintsa az élet forrását az emberi klónozással végzett kutatások során.

A Krisztus által tanított út ezzel szemben az emberi lény tiszteletben tartása. Minden fajta kutatásnak mindenekelőtt azt kell szem előtt tartania, hogy megismerje az embert a maga valóságában, hogy szolgálja az embert, ne pedig manipulálja olyan tervek szerint, amelyeket olykor önhitten jobbnak tartanak a Teremtő Isten emberre vonatkozó tervénél.

A keresztények szerint a lét misztériuma olyan mély, hogy kimeríthetetlennek tűnik minden emberi kutatás számára. Az ember, prométheuszi gőgös elbizakodottsága szerint, a jó és a rossz ítélő bírájává emeli fel saját magát, a haladást teszi meg abszolút mércének, amely végül is maga alá temeti. A most véget ért évszázad, sorsát megjelölő tragikus ideológiáival és háborúival, mindenki számára jól bizonyítja, mi a vége az ilyen hasonló önhittségnek.

A Riminiben megrendezett találkozó arra szólít fel, hogy csodálattaltekintsünk a Teremtőre, azért a szépségért és racionalizmusért, amelyet a létbe helyezett. Csak a teremtett világ nagyságával és titokzatosságával szembeni alázat mentheti meg az embert saját arroganciája gyászos következményeitől – írja a Szentatya üzenetében, amelyet a következő szavakkal zár: „Szívből kívánom, hogy aMeeting járuljon hozzá az olyan magatartás kialakulásához, amely alázattal tekint a Teremtő Isten által a világegyetemet elhalmozó, bölcsességét tükröző kincsekre.”