Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás – Mária szavai, amelyeket 1858. március 25-én Bernadette-hez
intézett, különös intenzitással visszhangzanak ebben az évben, amelyben az egyház
a dogma ünnepélyes megfogalmazásának 150. évfordulójátünnepli. A dogmát – emlékeztetett
rá a Szentatya – Boldog IX. Pius pápa hirdette ki Ineffabilis Deus k. apostoli konstitúciójában. A
Szentatya nagyon vágyott arra, hogy elvégezhesse ezt a lourdes-i zarándoklatot, hogy
emlékeztethessen erre az eseményre, amely az egyetlen és oszthatatlan Szentháromságot
dicsőíti. Mária Szeplőtelen fogantatása az Atya önzetlen szeretetének jele, a Fiú
által végbevitt megváltás tökéletes kifejezése, a Szentlélek cselekvésére teljesen
nyitott élet kezdőpontja. A Szentatya szeretettel köszöntötte a zarándokokat, akik
azért jöttek el a massabielli barlanghoz, hogy tiszteljék Máriát, akit minden nemzedék
boldognak vall. A Pápa külön üdvözölte a francia híveket és püspökeiket, a püspöki
konferencia elnökét, valamint Jacques Perrier, Tarbes és Lourdes püspökét, továbbá
a belügyminisztert, aki a francia kormány képviseletében jelent meg, valamint a polgári
és katonai méltóságokat. A Pápa köszöntött minden zarándokot, és azokat, akik lélekben
a rádión és a televízión keresztül csatlakoztak a szertartáshoz, majd a betegekhez
fordult: A Szűzanya éreztesse velük jelenlétét és adjon támaszt lelküknek! „Azokban
a napokban Mária útra kelt és a hegyek közé sietett”… Lukács evangelista szavai nyomán
elképzeljük a názáreti fiatal lányt, amintJúda egyik városa felé siet, hogy felajánlja
segítségét unokanővérének. Ami leginkább meghat bennünket, az Mária gyengédsége idős
rokona iránt. Konkrét szeretetről van szó, amely nem korlátozódik pusztán szavakra.
Mária személyesen elkötelezi magát, saját magát ajánlja fel unokanővérének, maradéktalanul
és anélkül, hogy ellenszolgáltatásra várna. Tökéletesen megértette, hogy az Istentől
kapott ajándék több, mint kiváltság. Elsősorban kötelesség, amely a mások iránti önzetlenségben
jut kifejezésre, hiszen ez a szeretet jellemző vonása. „Magasztalja lelkem az Urat”
– Amikor Mária találkozik Erzsébettel, érzelmei a Magnificat himnusz szavaiból törnek
fel, kifejezve az Úr szegényeinek reményekkel teli várakozását, valamint annak a bizonyosságát,
hogy Isten beteljesíti ígéreteit, hiszen „nem feledi irgalmasságát”. A Magnificat
után következik a csönd: az evangéliumok nem írnak semmit arról a három hónapról,
amelyet Mária unokatestvérénél, Erzsébetnél töltött. Vagy talán megtudhatjuk a legfontosabbat:
a jó nem csap zajt, a szeretet ereje a mindennapi szolgálat nyugodt visszafogottságában
fejeződik ki. Ennek tudatából fakad Szűz Mária öröme, amely a himnusz egészét áthatja:
örül, mert tudja, hogy Isten letekint rá, mert szolgálhatja, mert nagy dolgot művelt
vele a Mindenható, örül, mert megízlelheti az eszkatológikus boldogságokat, amelyek
az alázatosak és éhezők számára vannak fenntartva. Mária szavai és csöndjei (hallgatásai)
révén példát mutat zarándokutunkon. Nem könnyű útról van szó: az emberiség, ősszülői
hibájából, magán viseli a bűn sebét, amelynek következményei továbbra is jelen vannak.
De nem a rosszé és a halálé az utolsó szó. Mária ezt megerősíti egész életével, mint
Krisztus, Húsvétunk győzelmének élő tanúja. A hívek megértették ezt. Ezért sietnek
tömegesena grottához, hogy meghallgassák a Szűz anyai figyelmeztetését, felismerve
benne a „Napba öltözött asszonyt”, a Királynőt, aki Isten trónusa mellet tündököl
és közbenjár értük. Ma, az egyház azt ünnepli, hogy Mária testestül-lelkestül a
Mennybe vétetett. Mária Szeplőtelen Fogantatásának és Mennybevételének dogmája szorosan
kapcsolódik egymáshoz – mutatott rá szentbeszédében a Pápa. Mindkettő a Megváltó Krisztus
dicsőségét és Mária életszentségét hirdeti. Mária emberi sorsa, elrendeltetése már
mostantól kezdve teljesen és véglegesen megvalósul Istenben. „Ha aztán elmentem,
helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek,
ahol én vagyok” – szól hozzánk Jézus János evangéliumában. Mária Krisztus ígérete
beteljesedésének záloga. Mennybevétele számunkra – a zsinat tanítása szerint a biztos
remény és vigasz jele. A Szeplőtelen Szűz a Massabielle-i barlangnál hozzánk, a
harmadik évezred keresztényeihez is szól, hallgassuk szavait – folytatta homíliáját
a Pápa. Mindenekelőtt hallgassátok Őt ti, fiatalok, akik életetek értelmére kerestek
választ. Itt megtalálhatjátok. Igényes válaszról van szó, de ez az egyetlen, amely
valóban kielégít. Ebben a válaszban rejlik az igazi öröm és béke titka. A lourdes-i
barlangtól a Pápa ezután a következő felhívással fordult a nőkhöz: „A grottánál megjelenve
Mária üzenetét egy kislányra bízta, ezzel is hangsúlyozva a nők sajátos küldetését.
A nők – akiket napjainkban a materializmus és az elvilágiasodás kísért – legyenek
a társadalomban azoknak az alapvető értékeknek a tanúi, amelyeket csak a szív szemével
vehetünk észre. Rátok, nőkre hárul, hogy a Láthatatlan őrszemei legyetek! Kedves fivéreim
és nővéreim, mindnyájatokhoz intézem sürgető felhívásomat: tegyetek meg minden tőletek
telhetőt, hogy tiszteletben tartsák az életet, minden életet, a fogantatástól a természetes
halálig. Az életszent ajándék, amelynek senki sem válhat urává. A Szűzanya végül
mindenki számára üzeni: legyetek szabadok! Emlékezzetek azonban arra, hogy az emberi
szabadságot a bűn jelöli meg. A szabadságnak is arra van szüksége, hogy Krisztus megszabadítsa
a bűntől. Védelmezzétek meg szabadságotokat! – szólt a Pápa felhívása, majd ezekkel
a szavakkal zárta homíliáját: „Kedves Barátaim! Tudjuk, hogy mindig számíthatunk Máriára,
aki, mivel soha nem engedett a bűnnek, az egyetlen tökéletesen szabad teremtmény.
Az Ő oltalmába ajánllak benneteket. Máriával együtt haladjatok emberségetek tökéletes
megvalósításának az útján.