2004-07-20 15:50:47

A görögországi katolikus egyház kezdeményezései az olimpiai sportolók lelki ellátására


Augusztus 13-a és 29-e között 202 ország több, mint 10 ezer sportolója vesz részt Görögországban az olimpiai játékokon, melyeket a modern korban most 28. alkalommal rendeznek meg.. A görög katolikus egyház nagy lelkesedéssel készül arra, hogy megfelelő lelki ellátást nyújtson a versenyzőknek, akik a hellén félszigetre érkeznek.
Ezekről az előkészületekről Nicolaos Foskolos athéni érsek, a Görögörszági Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyilatkozott a Sir olaszhírügynökségnek.
A katolikus főpásztor mindenek előtt az olimpiai játékok lelki üzenetének jelentőségére emlékeztetett. Mindannyiunk reménye az, hogy ez a nagy sport esemény elősegíti a népek megbékélését és a testvéri érzelmek felkeltését. A múltban az olimpia idejére még a háborúkat is felfüggesztették, a fegyverek elhallgattak, hogy csak a győztesek öröm kiáltásai törhessék meg a csöndet. Sajnálatos, hogy ma ez nem így van, ám mindenki reménye az, hogy a háborús területekről érkezők részvétele az olimpiai játékokon valamiképpen mégis elősegíti a konfliktusok megoldását.
A görögországi katolikus egyház örömmel vett részt az olimpia előkészítésében, éppúgy, mint 1896-ban tette, amikor a modern időkben ismét megrendezték az olimpiát első alkalommal Görögországban. Henry Didon domonkos atya közvetlen munkatársa volt annak a De Coubertin bárónak, aki felvetette a gondolatot és hosszú előkészítő munkával meg is szervezte a játékokat. Most 108 év eltelte után ismét Görögországban tartják az olimpiát és ez nagy feladat elé állítja az egyházat is. Foscolos érsek a Sir olasz hírügynökségnek felvázolta a kezdeményezéseket. Éppen ezekben a napokban körlevelet olvastak fel a templomokban, amely bemutatja az olimpiai játékok célját és szellemét, pontosan abból a mottóból kiindulva, amelyet Didon atya választott az első modern olimpiára és amely így hangzik: „Citius, altius, fortius” – gyorsabban, magasabban, erősebben. Még ma is ez a jelszó olvasható a stadionokban, ahol a sportolók a babér koszorú elnyeréséért küzdenek majd.
Augusztus 11-én, két nappal az olimpiai játékok hivatalos megnyitása előtt este 7 órakor az athéni Szent Dénes katolikus székesegyházban szentmisére gyűlnek össze mindazok a katolikus lelkészek, akik a versenyzőket elkísérték az olimpiára. A verseny napokon a templomok mindig nyitva állnak a játékosok és a szurkolók, tehát mindazok számára, akik időt akarnak szentelni az imádságnak és lehetőség szerint mindig lesznek olyan papok, akik rendelkezésre állnak.
Az olimpiai falu területén létesítettek imádságra, elmélkedése alkalmas helyet, amelyben európai papok teljesítenek szolgálatot. A kezdeményezés az olasz, német, spanyol, francia, angol püspöki kar együttműködésének köszönhető és a szolgálatban részt vesznek ortodox és protestáns lelkipásztorok is. 100 négyzetméternyi teremről van szó, de bizonyára mindig lesz hely majd azok számára, akik csöndre vágynak a versenyszünetekben. A mi reményünk az, hogy ez a hely mindig tele lesz imádkozni, elmélkedni szerető sportolókkal – zárta beszámolóját Nicolaos Foskolos athéni katolikus érsek.







All the contents on this site are copyrighted ©.